Németh Szilárd meg akart buktatni egy fideszes polgármestert

POLITIKA

„Németh Szilárd négyszemközt arra kért, segítsek neki megbuktatni a fideszes polgármestert” – mondta a Népszavának adott interjúban Ábel Attila, Csepel kormánypárti alpolgármestere.

A politikus szerint így néz ki a konfliktus a csepeli vezetés és Németh Szilárd között:

  • Németh Szilárd még a Csepeli Birkózó Club elnökeként kapott 400 millió forint támogatást a klub birkózócsarnokának felújítására.
  • Felújítás helyett inkább új csarnok épül, ami egyben birkózóakadémia is lesz.
  • A csepelieknek elfogadhatatlan bérleti szerződést kínáltak.
  • Németh Szilárd kreált egy új birkózó szakosztályt a Csepel SC-ben.
  • Az épületet kordonokkal vették körül.
  • A szomszédos telken sportkollégiumot építene az alapítvány, de az önkormányzat nem járult ehhez hozzá.

Arra a felvetésre, hogy mit szól a pártvezetés a fideszes belharchoz, Ábel Attila azt mondta: „Három évig próbáltunk leülni Németh Szilárddal, hogy megbeszéljük a problémás csepeli ügyeket. A Csepel SC fejlesztésével kapcsolatban is több éve próbálunk egyeztetni. A Fideszben ő áll magasabban a ranglétrán, és meggyőződéssel vallja, hogy választókerületi elnökként joga van akár megbuktatni is a polgármestert. Akkor is, ha sikeres, és ha ebbe a helyi Fidesz belebukik”.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Korábban a 444 is beszámolt arról, hogy Németh Szilárd kordont bontott Csepelen, a helyi fideszes vezetés szerint azonban ez még mindig „csak kis lépés a csepelieknek”. Ha valaki többet szeretne tudni Németh Szilárd és a csepeli fideszes vezetés háborújáról, annak Haszán Zoltán kollégám cikkét érdemes elolvasnia.

Kapcsolódó cikkek