Koronavírus: Újabb korlátozások és lezárások Sanghajban és Pekingben

járvány

Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, Kína továbbra is ragaszkodik a zéró-covid politikájához, és úgy fogalmazott, „a kitartás győzelem”. Egy héttel azután, hogy Sanghajban és Pekingben a korlátozások enyhítését ünnepelték, most újabb lezárások következhetnek, mindkét városban ismét magas riadókészültség van érvényben.

Sanghaj több millió embernek otthont adó kerületeiben újabb lezárásokat rendeltek el, Peking Chaoying kerületében pedig a szórakozóhelyeket zártak be. Az újabb korlátozások riadalmat és frusztrációt váltottak ki a lakosok körében.

Fotó: HECTOR RETAMAL/AFP

Hszi Csin-ping azt mondta, „meg kell erősítenünk a bizalmat, le kell győznünk a bénító gondolatokat, nagy figyelmet kell szentelnünk a járványmegelőzés kulcsfontosságú feladatainak és meg kell szilárdítanunk az eddig nehezen elért eredményeket”.

A kormány továbbra is kitart amellett, hogy az esetszámokat nullára csökkentse. Szakértők szerint Kína nehezen fogja elérni az idei évre kitűzött 5,5 százalékos gazdasági növekedési célját, miután a koronavírus miatti lezárások alatt be kellett zárni az üzleteket, és az ellátási láncok is akadoznak.

Kínában pénteken 73 új megbetegedést regisztráltak, ebből nyolcat Pekingben és 11-et Sanghajban. (Guardian)