A köztársasági elnök interjút adott az állami tévén Orbán Viktor egykori beszédírójának, a Habony Árpád cégét is vezető Lánczi Tamásnak. A tanácsadó megkérdezte Novák Katalintól, hogy a köztársasági elnöki munka fokmérőjének tartja-e a jogi aktivizmust, amire az új elnök egyértelmű nemmel válaszolt. Majd a törvények visszaküldésével kapcsolatban elmondta, hogy azonosulni tud Áder János megközelítésével,
vagyis ha száz jó törvényt tesznek elé, akkor százat fog aláírni, míg ha száz rosszat, akkor százat küld vissza.
Megkapta az a kérdést is, hogy tervez-e egyeztetni a pártok vezetőivel (mármint Orbán Viktoron és Semjén Zsolton kívül). „Én kicsit szűkítőnek érzem azt a megközelítést, hogy a pártoktól várjuk a nemzet egységének a kifejezését vagy megvalósítását, hiszen önmagában már a párt szó is azt jelenti, hogy teljes természetességével, egymástól különböző nézeteket valló csoportoknak a markánsan különböző álláspontjainak az ütközéséről szól. Hogy én ezeket az álláspontokat megismerjem és a lehetőségekhez mérten megértsem, azt feladatomnak érzem, és ennek meg fogom találni a módját a jövőben” - mondta a köztársasági elnök, aki beiktatása előtt ki sem lépett a Fideszből, hanem csak felfüggesztette a tagságát.