Törvény nem, csak a piac korlátozhatja, hogy „az emberekkel fizettessék meg” a különadókat

gazdaság

Nem véletlen, hogy a kormány az érintett vállalatoktól csak elvárja, hogy a különadókat ne terheljék tovább a lakosságra, ugyanis érvényes jogszabályok alapján semmi sem gátolhatja meg ebben a cégeket. Ezt az is bizonyítja, hogy az Orbán-kormány által még 2010-ben először kivetett bankadót is többnyire áthárították a pénzintézetek, vagyis ezt semmilyen hatóság nem tudta megakadályozni. Az persze sokak számára elrettentő hatású lehet, hogy a Ryanair ellen (amely visszamenőleg mindenkire ráterhel még 3900 forintot, mert utasonként ennyi a kormány által bevezetett extraprofitadó) fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az illetékes kormányhivatal, de ennek az eljárásnak is bizonytalan a kimenetele.

Az ír fapados légitársaság szerződési feltételeiben ugyanis ez olvasható: „A kormányzati adók folyamatosan változnak és a foglalást követően is bevezethetők. Ha valamely kormányzati adó a foglalást követően kerül bevezetésre vagy annak összege nő, indulás előtt meg kell fizetni az új adót (vagy a különbözetet). De úgy is dönthet, hogy nem utazik és kéri a foglalási költség teljes visszatérítését. Hasonlóképp, ha valamely kormányzati adó megszűnik, és így többé nem vonatkozik Önre, vagy összege csökken, visszaigényelheti tőlünk a kifizetett összeget vagy a különbözetet”.

Vagyis a légitársaság elég dörzsölt volt ahhoz, hogy ezt előre beleírja a szerződési feltételek közé. A Ryanair ellen pedig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat a kormányzati vád. De mit is jelent ez?

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek