"Ukrajnának nyernie kell!"

külföld

Az ukrán erők egyszerűen nem vettek tudomást Oroszország ultimátumáról, melyben azt követelték, hogy Szeverodoneck védői "hagyjanak fel értelmetlen harcukkal, és tegyék le a fegyvert". Az orosz erők a város mintegy nyolcvan százalékát uralják, és bekerítették az ukrán állásokat. Az ostromlott városban több ezer civil rekedt, köztük nők, gyerekek és idősek. Ők most egyre inkább kifogynak az élelmiszerből. A helyzet az Azot ipartelepen a legsúlyosabb, ahol a becslések szerint mintegy ötszáz civil húzhatta meg magát az ukrán védők mellett.

A szeverodonecki csatát ugyan lassan megnyerhetik az oroszok, de ezért nagy árat fizettek. A brit katonai felderítés szerint a donbászi fronton egyre inkább csak szedett-vedett, erősen korlátolt harcértékű alakulatokat tudnak bevetni, ami nagyban hátráltatja az előrehaladásukat.

Ukrán tüzérek a franciáktól kapott Caesar önjáró löveggel a donbászi fronton. Ukrajnának égető szüksége van az ilyen nyugati fegyverszállítmányokra, hogy fel tudja venni a harcot a nagy anyagi fölényben lévő orosz hadsereggel.
Fotó: Aris Messinis/AFP

Harkivnál két amerikai önkéntes is orosz fogságba eshetett. Ha ez valóban így van, akkor a sorsuk alakulása igencsak kiélezheti az amúgy is végletekig feszült orosz-amerikai viszonyt. A két amerikai veterán önkéntesként, az ukrán hadsereg kötelékében szolgált. Oroszország korábban jelezte, hogy az ilyen önkénteseket zsoldosoknak tekinti, akikre szerintük nem vonatkozik a hadijog. Hogy ezt mennyire komolyan gondolják, azt jelzi, hogy két, Mariupolban elfogott britet és egy marokkóit az ún. donyecki "népköztársaság" bírósága halálra ítélt - pedig egyikük négy éve él Ukrajnában, és az ukrán hadsereg szerződéses katonájaként szolgált.

Diplomácia

Kijevbe érkezett a három legnagyobb uniós ország vezetője, Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz miniszterelnök. Látogatásuk szimbolikus jelentősége felülmúl minden praktikus részletet, kijevi útjukkal egyértelműen kifejezték szolidaritásukat Ukrajnával. Macron, Scholz és Draghi egész éjszakai vonatozás után érkeztek Kijevbe Lengyelországból, ahol egyből légóriadó fogadta őket, mert Oroszország továbbra is rakétatámadásokat intéz az ukrán hátország ellen.

(Balról jobbra) Olaf Shcolz, Emanuel Marcron, Volodimir Zelenszkij, Mario Draghi és Klaus Iohannis román elnök az európai uniós vezetők Kijevi látogatásán.
Fotó: KAY NIETFELD/dpa Picture-Alliance via AFP

A három vezető a Kijevhez közeli Irpinybe is ellátogatott, ahol az orosz hadsereg a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján háborús bűncselekményeket követett el. "Ez egy hős város, amit a barbárság jelölt meg a stigmájával" - mondta Macron. Máskülünben pedig arról beszélt, hogy "Ukrajnának nyernie kell" a háborúban. Ez utóbbi amúgy leginkább azon múlik, hogy a nyugati szövetségesek mennyire kitartóak Ukrajna felfegyverzésében, mert a háború most már anyagháborúvá alakult, amiben egyelőre érvényesül az orosz haderő anyagi erőfölénye.

Az USA ennek megfelelően már lépett is, Joe Biden szerdán újabb egymilliárd dolláros hadisegélyt ítélt meg, melynek részeként 18, az oroszokénál sokkal modernebb, pontosabb és nagyobb hatótávolságú M777-es tarackot, 36000 lőszert, valamint két, hajók elleni Harpoon rakétarendszert küldenek Ukrajnába. Közben az EU-ban is egyeztetések kezdődtek egy újabb fegyvercsomagról.

Nagy-Britannia újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen a "gyermekekkel szembeni barbárságra" hivatkozva. Ukrajnában ez idáig 318 gyermek vesztette életét az oroszok háborújában, további 381 megsérült. De nem ezek az egyedüli, gyermekek elleni bűncselekmények. Vlagyimir Putyin orosz elnök rendeletben egyszerűsítette az önállóan jogilag cselekvőképtelen kiskorúak honosítását, vagyis az orosz hatóságok egyszerűen orosz állampolgárságot adhatnak az árván maradt, vagy szüleiktől elszakított ukrán gyerekeknek. Herszon megyében pedig minden, február 24. óta született gyermeknek automatikusan orosz állampolgárságot adnak.

A brit kormány most például személyi szankciókat rendelt el Maria Lvova-Bjelova moszkvai gyermekjogi ombudsman ellen kétezer ukrán gyermek "erőszakos áttelepítése és örökbe adása" miatt.

De akad a gyermekjogi ombudsmannál nagyobb név is a legújabb szankciós listán. Nagy-Britannia személyi szankciókat rendelt el az orosz ortodox egyház feje, Kirill moszkvai pátriárka ellen is. Kirillt az EU is szankcionálni tervezte, de Orbán Viktor ezt lényegében megvétózta.

Gáz

Az Északi Áramlat I. vezeték végpontja a mecklenburg-elő-pomerániai Lubminban.
Fotó: STEFAN SAUER/dpa Picture-Alliance via AFP

A Gazprom, miután hétfőn a korábbi napi 167 millió köbméterről százmillió köbméterre, majd szerdán 67 millió köbméterre csökkentette az Északi Áramlat I. vezetéken küldött gáz mennyiségét, most a gázszállítás teljes leállításával fenyegetőzik. Hivatalosan karbantartásra, a turbinák szerelésének problémáira hivatkoznak, de ezek a karbantartások gyanúsan egybeesnek az Oroszországgal szemben elrendelt olajembargóval.

Szolgálati közlemény

Figyelmesebb olvasóinknak feltűnhetett, hogy majd négy hónap után eltűnt a címlapunkról az ukrajnai háború élő közvetítése. A 16. hét végén azt a hírfolyamot lezártuk, a továbbiakban ehhez hasonló cikkekben foglaljuk majd össze minden nap a háború eseményeit. Ezen felül a legfontosabb történésekről külön cikkekben számolunk be, és minden hétköznap elemezzük a fronton történteket is. Ez utóbbi cikksorozatunkat itt találhatják.

Élő tudósításainkat a háború első, második, harmadik, negyedik, ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, kilencedik, tizedik, tizenegyedik, tizenkettedik, tizenharmadik, tizennegyedik, tizenötödik és tizenhatodik hetéről pedig a linkekre kattintva érhetik el.

Kapcsolódó cikkek

Most leginkább a Nyugaton múlik Ukrajna túlélése

Anyagháborúvá alakult az oroszok ukrajnai inváziója, amiben érvényesül az orosz hadsereg anyagi erőfölénye. Ezen a nyugati fegyverszállítások változtathatnak.

Király András
külföld
Élő

227 polgári áldozata már biztos volt az eddigi harcoknak

Az invázió nyolcadik napja.

Király András
háború
Élő

Zelenszkij: Háborús bűn a szülészeti klinika lebombázása

Két hete tart az oroszok Ukrajna elleni offenzívája.

Mészáros Zsófia
külföld
Élő

Biden háborús bűnösnek nevezte Putyint, az oroszok megsértődtek

Felháborította a világot a mariupoli szülészet és gyerekkórház elleni támadás, 13,6 milliárd dolláros segélyt szavazott meg az Egyesült Államok.

Haszán Zoltán
háború
Élő

Szumit bekerítették az oroszok, az ukránok Klicsko szerint szinte teljesen visszaszerezték Irpinyt

Odeszában és Csernihivben már a kórházak és az iskolák bombázását készíti elő a propagandájuk, a megszállt Herszonban egy árulkodó FSZB-s szerint likvidálják az Ukrajna melletti tüntetések vezetőit, és Oroszországba hurcolják azok résztvevőit.

Király András
Élő

Azt ígérték, hogy visszafogják magukat, de Csernyihivet folyamatosan bombázzák az oroszok

Az oroszok feladták Irpinyt, az ukránok visszavették Trosztyanecet. Mariupol viszont a város polgármestere szerint elesett.

Sarkadi Zsolt
Élő

Az ukránok szerint Donbász teljes elfoglalását tervezik az oroszok

Belaruszba vonultak vissza az atomerőmű mellől. Kijevnél és Csernihivnél viszont nincs jele a beígért visszavonulásnak, sőt, inkább tűnik úgy, hogy csak újraszervezik szétvert alakulataikat.

Király András
Élő

Az ukránok eltalálták a Moszkva hadihajót, a teljes legénységet evakuálták

Hetedik hetébe lépett az ukrajnai háború.

Király András

A Human Rights Watch „nyilvánvaló orosz háborús bűnök litániáját” dokumentálta Bucsában

Benics Márk
Élő

„Villámgyors” reakciót ígért Vlagyimir Putyin a nyugatnak, ha beavatkoznak a háborúba

Király András
külföld
Élő

Magyarország megvétózza az orosz olajembargóról szóló javaslatot

Harmadik hónapjába lépett az ukrajnai háború, és ki tudja, hol van még a vége.

Király András
Élő

Finnország bejelentette csatlakozási szándékát a NATO-hoz

Tizenegyedik hetébe lépett Oroszország Ukrajna elleni villámháborúja.

Király András
Élő

Zelenszkij hosszasan elhúzódó háborúval számol

Király András
Élő

Az oroszok hamarosan elvághatják Szeverodonecket Ukrajna többi részétől

Király András
Élő

Gyakorlatoznak az orosz nukleáris erők

Király András
Élő

Egy volt brit hírszerző szerint Putyin „három-hat hónap múlva” már nem lesz Oroszország elnöke

Komoly vérveszteséget okoz Ukrajnának az oroszok keleti offenzívája

Király András
Élő

Megadásra szólították fel Szeverodoneck védőit az oroszok

Király András