„Srí Lankán sokkal nagyobb a baj a gáz-, a víz- és az áramellátásban jelentkező nehézségeknél, a gazdaságunk teljesen összeomlott” – közölte Ranil Vikremeszinge a törvényhozásban. A miniszterelnöki és pénzügyminiszteri posztot is betöltő politikus figyelmeztetett arra is, hogy az országnak – az olajipar súlyos, mintegy 700 millió dolláros (több mint 260 milliárd forintos) adóssága miatt – nincs elég pénze üzemanyagimportra. „Úgy tűnik, zuhanórepülésben vagyunk” – fogalmazott.
Bejelentette egyúttal, hogy csütörtökön magas rangú indiai, a jövő héten pedig amerikai delegáció érkezik a szigetországba, hogy támogatásokról egyeztessenek, illetve úgy vélte, optimizmusra adnak okot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) e héten Srí Lankába érkezett küldöttségével zajló megbeszélések is az ország adósságának átütemezéséről.
Colombo emellett donorkonferenciát szervez India, Kína és Japán részvételével – közölte. „Nem egyszerű feladat talpra állítani egy országot, amelynek teljesen összeomlott a gazdasága” – fogalmazott Vikremeszinge, aki egyúttal az ellenzék támogatását kérte.
A 22 milliós ország az 1948-as függetlenné válása óta nem élt át a mostanihoz hasonló gazdasági válságot, amely egyebek között élelmiszer- és gyógyszerhiányban, illetve a száguldó inflációban nyilvánul meg. Srí Lanka már szinte benzin nélkül maradt, és más üzemanyagokból is akut hiány mutatkozik, a szigeten mindennaposak a tüntetések. Colombo továbbá felfüggesztette a 2026-ig visszafizetendő 25 milliárd dollárból idén esedékes mintegy 7 milliárd dollárnyi külföldi hitel visszafizetését is. Az ország teljes külföldi adóssága 51 milliárd dollár.
Az ENSZ humanitárius katasztrófára figyelmeztetett. (MTI)