Edzője mentette ki a medencében elájuló amerikai szinkronúszót a budapesti vizes vb-n

sport

Anita Alvarez a medence aljára süllyedt és nem kapott levegőt, miután befejezte a gyakorlatát szerda este. Végül edzője, Andrea Fuentes ugrott utána. A Marca című spanyol lapnak az edző azt mondta, be kellett ugrania, mert „az úszómesterek nem csináltak semmit”.

Fotó: OLI SCARFF/AFP

Alvarez már jól van, a sportolót hordágyon vitték az uszoda orvosi központjába. Fuentes szerint Alvarez a gyakorlat során kifejtett erőfeszítés miatt ájult el. „Víz került a tüdejébe, de amint újra elkezdett lélegezni, minden rendben volt.”

Az edző azt mondta, kiabált az úszómestereknek, hogy menjenek a vízbe, de szerinte vagy nem hallották, vagy nem értették, amit mond.

Fotó: OLI SCARFF/AFP

Fuentes reméli, hogy Alvarez a csütörtöki pihenés és további orvosi vizsgálatok után elindulhat majd a pénteki csapatversenyen.

A 25 éves Alvareznek ez a harmadik világbajnoksága. A France24 cikke szerint tavaly Barcelonában egy olimpiai selejtező során is elájult.

Fotó: PETER KOHALMI/AFP