Szerdán hoznak ítéletet az énekes ellen, kilenc hónappal azután, hogy bűnösnek találták nők és gyerekek szexuális zaklatása miatt. R Kellyt zsarolással, megvesztegetéssel, emberrablással, kényszermunkával és kiskorúak szexuális kihasználásával vádolták.
R. Kellyt kilenc hónappal ezelőtt, szeptemberben találta bűnösnek egy New York-i esküdtszék zsarolás és nyolcrendbeli szexkereskedelem vádjában. Az 55 éves énekes tíz évet egészen biztos, hogy a börtönben fog tölteni, de az ügyészek szerint legalább 25 év börtönbüntetést kellene kapnia.
Az ügyészek szerint „a vádlott több évtizedes bűnözését a nárcizmus és az a meggyőződés táplálta, hogy zenei tehetsége felmenti őt az alól, hogy a törvénynek megfelelő módon viselkedjen”.
Az énekest 2008-ban már megvádolták tizennégy rendbeli gyerekpornográfiával, majd végül felmentették. De azt megelőzően is felmerültek kérdések, például az 1994-ben kötött házasságával kapcsolatban: felesége, az énekesnő Aaliyah ugyanis az esküvő idején még csak 15 éves volt. Kellyt 2017-ben több nő és azok szülei is azzal vádolták meg, hogy gyakorlatilag egy háremet tart maga körül, ügye végül egy 2019-re elkészült, hatrészes dokumentumfilm-sorozatban csúcsosodott ki. A hatóságok a Túlélni R. Kellyt című sorozatban megszólalók vallomásai alapján kezdtek újabb nyomozásba, az ügyészség pedig arra kérte az énekes addig hallgató áldozatait, hogy jelentkezzenek történeteikkel. Hónapokkal a film megjelenése után tartóztatták le Kellyt szövetségi vádakkal zsarolás és szexuális kizsákmányolás miatt. (BBC)
Még akár három hétig is eltarthat az R. Kelly szexuális bűncselekményeiről szóló tárgyalás, mely szerint több nőt, köztük kiskorúakat is szexre kényszerített, pszichésen manipulált, irányított, megalázott és zsarolt az elmúlt 25 évben.
Szexszektát működtet, háremet tart tinilányokból a világ egyik legnagyobb r'n'b-sztárja – állítja egy új dokumentumfilm-sorozat. Kelly körül évtizedek óta lebeg a gyanú, egyszer már megúszta a börtönt, pedig gyermekpornográfiával vádolták.