Az elmúlt 70 évben nem találkoztak ennyi polippal Cornwall partjainál a természetvédők, akik szerint ez okot ad az ünneplésre, a halászok viszont nem így gondolják.
Már nem találnak elég rákot vagy kagylót, maximum csak maradványokat, helyettük polipok kapaszkodnak a hálókba vagy magukba a halászokba. Az egyik halász azt mondta, június elején egy nap alatt fogott ki 260 kilónyi polipot, ami körülbelül 150 állatot jelent. Korábban ez a szám maximum hat lett volna.
A polipok a brit vizekben viszonylag ritkának számítanak, most azonban úgy tűnik, kedvezőek lettek a körülményeik a szaporodáshoz. Egy ilyen polip csak egy-két évig él, de akár 500 ezer ikrát is lerakhat.
A Tengerbiológiai Társaság nyilvántartása szerint az utolsó, ehhez hasonló mértékű polipszaporodás Anglia déli partjainál több mint 70 évvel ezelőtt, 1948 nyarán történt. (Guardian)