Gyöngyösi Márton lett a Jobbik új elnöke

POLITIKA

A Jobbik szombati tisztújító kongresszusán Gyöngyösi Mártont választották a párt elnökévé. Gyöngyösi eddig a párt elnökhelyettese volt, 2019 óta európai parlamenti képviselő. 2010 és 2019 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, 2014-2018 között az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. 2018 és 2019 között ő volt a párt frakcióvezetője a Magyar Országgyűlésben.

Gyöngyösi Márton
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A párt előző elnöke, Jakab Péter június 8-án jelentette be lemondását, miután belső konfliktusok alakultak ki közte és az elnökség között. Ezután Potocskáné Kőrösi Anita lett a párt ügyvezető elnöke. Gyöngyösi két hete jelentette be indulását a megüresedett posztért, akkor azt írta: „amikor egy rezsimmel harcolunk, akkor nem lehet sem álmodozni, sem az úton visszafordulni, sem kiegyezni az elnyomással”.

Kapcsolódó cikkek