Kedden este a Boko Haram iszlamista terrorszervezet megrohamozott egy börtönt Nigériában: több mint 600 rab megszökött, de reggelre közel 300-at már el is fogtak – jelentette be a nigériai belügyminisztérium.
Egy börtönőr meghalt, miközben az állig felfegyverzett terroristák robbantások után behatoltak a börtönbe – nyilatkozott Abubakar Umar, a nigériai büntetés-végrehajtási intézeteket felügyelő hatóság szóvivője.
Az afrikai terrorszervezet fegyveres tagjai nagy erejű robbanószerkezetekkel, majd kézifegyverekkel támadták meg a nigériai főváros közelében fekvő börtönt, ahol Abba Kyari korábbi magas rangú rendőrtisztet is őrzik, akit kábítószer-kereskedelem miatt tartóztattak le. Őt nem szöktették meg – közölte Abubakar Umar.
Afrika legnépesebb országában, a 206 milliós Nigériában gyakoriak a börtönök elleni támadások, mivel a fegyintézetek gyakran túlzsúfoltak, a börtönőrök pedig túlterheltek.
Az ENSZ adatai szerint a Boko Haram és az Iszlám Állam Közép-Afrikai Tartománya nevű terrorszervezetek iszlamista lázadóinak támadásai már több mint 35 ezer embert öltek meg, és több mint 2 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát.
A Nigériában legalább 10 éve tartó lázadás okozta politikai instabilitás, éhezés és egészségügyi válsághelyzet közvetve további 300 ezer ember halálát okozhatta a világszervezet értékelése szerint. (MTI)