Az oroszok által Ukrajna ellen indított háború kezdete óta a brit kormány 2,3 milliárd fontnyi katonai segélyről döntött az ukránok számára, és ennek része egy program is, melyben tízezer besorozott ukrán katona gyors kiképzését vállalták magukra.
Ben Wallace védelmi miniszter tájékoztatása szerint az ukrán katonák első csoportja már meg is érkezett Angliába, és ők a brit katonai kiképzés alapvető programját fogják megkapni, így többek között a fegyverek használatával, a fronton nyújtandó elsősegély nyújtásával, járőrözési taktikával és a fegyveres konfliktusok esetén hatályos jogszabályokkal ismerkedhetnek majd meg. Mindegyik kurzus több hetet vesz majd igénybe, az ország több pontján zajlanak majd a kiképzések.