Mol-igazgató: Nincs üzemanyaghiány Magyarországon, de semmi nem garantálja, hogy így is marad

gazdaság

A Portfóliónak adott interjút Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy

„pillanatnyilag nincs üzemanyaghiány, de semmi nem garantálja, hogy ez így is marad. Több szempontból is nagyon érzékeny a jelenlegi helyzet”.

Mint Ratatics elmondta, az ársapka miatt a hazai import jelentős része kiesett, mert a külföldi nagykereskedők nem érdekeltek abban, hogy ezen az áron értékesítsék az üzemanyagot. „Tulajdonképpen egylábú lett az ország, csak a Molra számíthatunk. Egy komolyabb fennakadás vagy műszaki hiba esetén pedig a stratégiai készletekre kell majd támaszkodnunk, melyek szintén végesek” – tette hozzá.

Emellett számít az is, hogy a nyár eleve egy nagyobb forgalmú időszak a nyaralások miatt, az is, hogy az orosz kőolajembargó miatt Európában nem zárható ki az időszakos áruhiány, és probléma az is, hogy a schwechati finomító karbantartási újraindulása nem sikerült, várhatóan több hónapot csúszik, ezért a Molnál azzal számolnak hogy az OMV időszakosan nem lesz képes annyi terméket importálni, mint korábban.

És emellett a Mol is végez karbantartásokat a saját finomítóiban, a Dunai Finomító például az előre eltervezett menetrend szerint augusztusban és októberben is leáll egy hónapra, azaz a dízeltermelés augusztusban a harmadára fog csökkenni.

Az ársapkáról Ratatics elmondta, hogy a céljával ők is egyetértenek, hiszen értik azt, hogy a piaci üzemanyagár, ami jelenleg 800 forint körül mozog literenként, nagyon komoly megterhelést jelentene a családoknak.

Ugyanakkor „az ársapka torzítja a piacot, és visszaélésekhez vezet. Az import jelentős része kiesett, pedig a magyar piacnak szüksége van az importra. Ezeket az észrevételeket jeleztük a kormányzatnak, és üdvözöljük az olyan támogató döntéseket, mint például a benzinturizmus májusban bejelentett visszaszorítása.”

Az interjúból kiderült az is, hogy a Molnak egyetlen kútját sem kellett még bezárnia, és ha elő is fordul hiány az egyes üzemanyagokból valamelyik kúton, annak logisztikai okai szoktak csak lenni, és jellemzően 1-2 órán belül megoldják.

Arra a kérdésre, hogy ha komoly üzemanyaghiány lépne fel Magyarországon, milyen külső forrásból, milyen áron lehetne benzint beszerezni, az igazgató elmondta, hogy folyamatosan dolgoznak ezen a kérdésen, de az elmondható, hogy Magyarország még a legnagyobb vészhelyzet esetén is, ha esetleg valami miatt minden forrás megszűnne, több hónapig képes lenne biztosítani az ellátást.