Kedd délután megszavazta a parlament fideszes többsége az új kata-törvényt, melynek értelmében a jövőben csak magánszemélyeketől lehet bevétele annak, aki katázik. A törvényjavaslatot 120 igen, 57 nem és egy tartózkodó szavazattal fogadták el.
A törvényt villámgyorsan vitte végig a parlamenten a kormány, hétfőn nyújtották be, kedd délelőtt lement a vitája, kedd kora délután pedig már szavaztak is róla. A vita érdemi részén csak pár kormánypárti képviselő, a kormány részéről pedig Tállai András államtitkár jelent csak meg.
Az eddig megjelent elemzések szerint az új törvény gyakorlatilag a katázás végét jelenti, hiszen teljesen életszerűtlen elvárás, hogy egy kisvállalkozást vivő egyéni vállalkozónak se lehessenek időnként céges ügyfelei. Ráadásul a törvény rendkívül rövid időt ad csak az átállásra, szeptember elsejétől hatályba is lép, amit még Parragh László is túlzásnak érzett.
A parlamenti vitával párhuzamosan Budapest több helyszínén tüntetések is zajlottak.
A fideszes képviselők is csak lézengtek odabenn, miközben a több százezer embert érintő, rekordgyorsan beterjesztett és megszavaztatni szánt törvényről vitázik a parlament.
A kamara elnöke zsebből állja majd a javítást vagy kicsengeti a magasabb díjat a közösből?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a magyarok találékonyak, lesznek tippek a szabályok kijátszására, de a többség beterelődik egy másik adónembe és "nem éri jelentős hátrány".
„Ne írd alá, Kata!” - skandálja a tömeg.