Nemkívánatosnak nyilvánította az orosz főügyészség a Bellingcat és az Insider nevű oknyomozó oldalakat, ami azt jelenti, hogy az orosz állampolgárok számára teljes együttműködési tilalmat rendelt el. Mindkét oldal szerepelt már a külföldi ügynökök listáján: a Bellingcat tavaly október óta, az Insider pedig július óta.
A Bellingcat többek között bizonyítékokat gyűjtött az oroszok által elkövetett háborús bűnökre, leleplezte azokat az ügynököket is, akik Navalnijt megmérgezték Szibériában és a Délnyugat-Angliában idegmérget bevető orosz ügynököket is ők azonosították be, de a 2014-es csehországi merénylet feltárásában is részt vettek. A módszereikről itt írtunk korábban.
Most a nemkívánatos szervezeti státusz gyakorlatilag megtiltja tevékenységüket Oroszországban. Ezt a szigort a médiával szemben viszonylag ritkán alkalmazták, a leglátványosabb példa erre a Projekt nevű oldal betiltása volt pontosan egy évvel ezelőtt. Őket közvetlenül azután tiltották be és minősítették nemzetbiztonsági kockázatnak, hogy az orosz belügyminiszter ingatlanügyeiről jelent meg cikkük. Előtte a Projekt több oknyomozó anyagot is megjelentetett például a csecsen elnök, Ramzan Kadyrov feleségeinek vagyonáról, vagy arról a nyári táborról, amit Putyin palotájának terjeszkedése miatt kellett lerombolni. (via BBC)
A tényfeltáró oldal kutatói folyamatosan elemzik az Ukrajnában készült képeket és videókat, amelyek közül több arra utalhat, hogy civil célpontokat is bombáznak az oroszok, ami háborús bűnnek számít.
Gyenyisz Vjacseszlavovics Szergejev az oknyomozó csoport szerint szintén a GU magas rangú tisztje, és Szergej Vjacseszlavovics Fedotov titkosszolgálati fedőnéven dolgozik.
A Bellingcat újabb részleteket közölt a 2014-es csehországi merénylet elkövetőiről. Szerintük Miskinnek és Csepigának négy társa lehetett még, és ketten közülük magyarországi diplomáciai útnak álcázták küldetésüket.
Christo Grozev azt ígéri, hogy nemsokára olyan leleplezéssel jönnek elő, aminek világpolitikai következményei lehetnek. A Bellingcat munkatársa azt állítja, hogy bárki leleplezhet gyilkosságot elkövető titkosügynököket, csak egy kicsit autistának kell lenni hozzá.
Miután a belügyminiszter vagyonáról írtak, a hatóságok arra jutottak, hogy veszélyt jelentenek az alkotmányos rendre és a nemzetbiztonságra.
A Kreml szerint véletlenül sem bosszúról van szó.