„Nem játszhattunk sokáig, egytucatnyi koncertünk volt február óta. A közönség mindenütt, ahol felléptünk, a háború ellen volt. Jekatyerinburgban is erről beszéltem, ott nem jelentettek fel. Ufában igen. Utána eszembe jutott: az első koncertünket 1982 májusában adtuk Ufában, és sokáig az volt az utolsó is. Azonnal betiltottak bennünket. Előadtuk a »Ne lőj«-t is ott, béke volt, szeretet, rockandroll. Pontosan negyven év múlva megint május, megint Ufa – és megint betiltanak. Misztikus, nem? Eltelt negyven év. Egy egész élet. Tudod, mit jelent ez? Hogy rendben vagyunk, a legfontosabb dolgokban nem változtunk. Nem hazudunk az embereknek, ezért időről időre kapunk a fejünkre a hatalomtól.”
Ezekről Jurij Sevcsuk, a DDT orosz rockegyüttes frontembere beszélt a napokban a Meséld el Gorgyejevának című műsorban. (Ami a Ne lőj!-t illeti, az a dal úgy szólt a 80-as évek elején Afganisztánról, hogy az országot meg sem említették benne.) Sevcsuk azok után adott nagyinterjút, hogy egyértelművé vált: a zenekar is felkerült a nem hivatalos oroszországi tiltólistára. Ezen azokat az előadókat és együtteseket lajstromozzák, amelyeknek a háborús időszakban nem adnak több lehetőséget a koncertezésre. Konkrétan kimondott elhallgattatásról nincs szó, a folyamatosan változó, leginkább bővülő jegyzéket a koncertszervezőkhöz és a -helyszínekhez juttatják el, nekik kell érteniük a szóból.
Hogy a listázást mivel lehet elérni, egyértelmű: az orosz–ukrán háború ellenzésével, értelmetlenségének felvillantásával, a kormányzat vagy az elnök kritikájával. Amit Jurij Sevcsuk említ a fenti idézetben, az a Meduza.io cikke szerint a DDT egyik dalát – a csecsenföldi háborút megidéző Szeretet címűt – felvezető szövegben hangzott el a május közepi ufai eseményen. A frontember egyebek közt a következőket mondta: „A haza, barátaim, az nem egyenlő az elnök seggével, amit állandóan simogatni és csókolgatni kell.”
A Szentpéterváron szerkesztett Fontanka.ru egy hete nyilvánosságra hozott egy ilyen tiltólistát, összesen 30 név szerepelt rajta. Mint a lap is írja, a jegyzéket a promóterek körében terjesztik „fentről”, azzal, hogy az érintettek felléptetése nemkívánatos.
A lista érdekességei közül minimum kettőt érdemes kiemelni.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?„Nem tudlak szórakoztatni titeket, miközben orosz rakéták csapódnak be Ukrajnában” – mondta Oxxxymiron, és lemondta moszkvai és szentpétervári telt házas koncertjeit.
Aliser Morgensternnél népszerűbb popsztár nincs ma Oroszországban, ám néhány hete olyat nyilatkozott, amivel kihúzta a gyufát a hatalomnál. Most már nem csupán kábítószerek népszerűsítésével, hanem kereskedésével is vádolják, ami nem sok jót ígér neki.