Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki egyben az augusztus 20-i Szent István-napi programsorozat biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, július elején meg azzal büszkélkedett, hogy
idén nyáron Európa legnagyobb tűzijátékával igyekeznek elkápráztatni az ország népét. A tervek szerint a durrogás bemutatja az ezeréves magyar állam történelmének jelentős momentumait, a nemzeti identitás fontosabb elemeit. A tűzijáték során uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel 4,3 kilométer hosszan a Margit híd és a Petőfi híd között. Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz.
Bár a Magyar Turisztikai Ügynökség először nem akarta elárulni, hogy az eddigi legválságosabb évben minderre mégis mennyit szórnak el, hétfő délutánra kiadtak egy közleményt, miszerint
a rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd forint, azaz bruttó 1 650 000 000 forint.
Az MTÜ szerint ez az összeg megegyezik a tavalyi tűzijáték árával.