Csak az idén legalább 150 esetben kellett beavatkoznia a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK), mert egy egészségügyi szolgáltató, vagyis kórház vagy rendelőintézet nem tudta ellátni valamelyik szakterületen a betegeket. A Népszava átnézte az NNK kijelölő határozatait, ezekben dönt a központ, hogy hová kell mennie a betegeknek, ha a helyi szolgáltató nem tudja őket egy ideig ellátni. Ezekből kiderül, hogy néha csak néhány órára esik ki egy szolgáltató, sok helyen viszont több napos vagy annál hosszabb szünetek is vannak az ellátásban.
Az ellátási problémákat leginkább a szakorvosok és szakápolók hiánya okozza, ez viszont indokként csak nagyon kevés határozatban szerepel. Ehelyett olyan érveket lehet olvasni, hogy elromlott a lift vagy ki kell cserélni az aggregátort. A határozatok alapján a legnagyobb hiányszakmának a neurológus, a pszichiáter, a nőgyógyász és a neonotológus, vagyis az újszülöttekre specializált orvos számít, de szinte nincs olyan terület, ahol ne lenne orvoshiány. Néhol akkora a probléma, hogy az NNK azt javasolta az Országos Kórházi Főigazgatóságnak, hogy kirendeléssel próbálják kezelni a helyzetet. Ez történt például a szolnoki kórházban, ahol, miután májusban nem tudott üzemelni a szülészet, kirendelést javasolt a tisztifőorvos. Ez viszont csak egy ideig segített, júliustól megint két hétre szünetel majd a városban a szülészet.