Miután sorra jelentik be városok (köztük fideszes vezetésű is), hogy a gazdasági nehézségek miatt idén inkább nem tartanak tűzijátékot augusztus 20-án, megszólalt Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely is, aki elmondta, hogy szerinte
„ebben a gazdasági helyzetben felesleges pénzkidobás egy akkora tűzijáték, amilyet a kormány tervez augusztus 20-ra. Habár fontosnak tartom, hogy méltóképpen megünnepeljük az államalapítás évfordulóját, tehetnénk mindezt az észszerűség határain belül”.
Mint írta, több polgármestertársa jelentette már be, hogy a tűzijáték helyett azt az összeget az emberek megsegítésére fordítják, Karácsony ezt nem teheti meg:
„nincs beleszólásom, hogy a kormány mit tervez és mennyiből a fővárosban. Ha rajtam múlna, nem lenne tűzijáték, a milliárdokból pedig érdemi segítséget kaphatnának, akik az elszabadult árak mellett most már magasabb rezsit is kénytelenek fizetni.”
Írt arról is, hogy a városvezetés mindent megtesz, hogy segítsen azoknak, akik bajba kerültek a megszorító intézkedések miatt. Előzetesen tájékozódni a budapestsegit@budapestikozmuvek.hu email címen lehet, illetve időpontfoglalás után személyes tanácsadást vállal Budapest Zöld irodája.
„Nehéz hónapok várnak ránk, az embereknek támogatás kell, nem tűzijáték az adóforintjaikból. Még van hátra egy hónap, nem késő lefújni az ünnepséget és végre az emberekkel foglalkozni. Aztán majd, ha jobb napokat élünk, tartsunk inkább fényjátékot, a tűzijáték felett amúgy is eljárt az idő, szennyezi a környezetet és veszélyezteti az állatvilágot” – zárja Karácsony.