Evésre, ivásra, szállodára, valamint régi és új barátok tanácsaira költött legtöbbet a Fidesz frakciója a 2018-as és a 2022-es választás közötti időszakban, írja a Telex.
A Fidesz-frakciónak a szerződések alapján jóval kisebb kiadásai voltak, mint például a Jobbiknak és az MSZP-nek. A lap átnézte a párt honlapjára feltöltött dokumentumokat, amikben az szerepel, hogy 2020-ban a frakció egy év alatt ötmilliárd forintot utalt át a pártnak. A lap megkérdezte, hogy a kiadást miért hagyták ki a szerződések listájából, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.
A frakciószerződésekben sokat szerepel Breuer Péter neve, aki a zsidó Heti TV, valamint a saját magáról elnevezett BreuerPress tulajdonosa. Breuer World B.P.I. Bt.-je az elmúlt négy évben több mint 20 millió forintért adott külpolitikai tanácsokat a Fidesz-frakciónak. (Breuer készítette a médiatörténeti jelentőségű interjút Kósa Lajossal a zsidózásbotrány után.)
Valamivel több mint 28 millió forintért adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz képviselőcsoportjának a Kaminski & Buranits Kft., melynek egyik tulajdonosa Kaminski Fanny, Habony Árpád volt felesége. Kaminski emellett Orbán Viktor nyolcfős kommunikációs stábját is vezeti.
A Fidesz frakciószerződései között az egyik legnagyobb tételt a kihelyezett frakcióülések jelentik:
Ez? - kérdezett vissza Kósa Lajos a Heti TV-ben Breuer Péter vendégeként. Médiatörténeti jelenetek a zsidózásbotrány után.
Szijjártó Péter imázsán, Facebook-posztjain és megjelenésén kilencen dolgoznak, átlagosan bruttó 800 ezer forintért.