Az elmúlt napokban nőtt a feszültség a Moldovához tartozó, Dnyeszter Menti Köztársaságban, mivel tegnap volt a harmincadik évfordulója annak a békeszerződésnek, amelynek értelmében a moldáv hatóságoknak nincs semmilyen beleszólása a terület politikájába.
Az orosz RIA Novosztyi pénteken interjút közölt a szakadár régió külügyminiszterével, Vitalij Ignatyevvel, aki azt mondta, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság csatlakozni kíván az Oroszországi Föderációhoz. Úgy fogalmazott, hogy a terület a köztársaság fennállásának évei alatt változatlan maradt, „amit a 2006. szeptember 17-i népszavazás eredménye is tükröz”, amely „egyértelműen” arra jutott, hogy a legfontosabb a függetlenség, majd az Orosz Föderációhoz való szabad csatlakozás. Hozzátette, hogy „az ország függetlensége abszolút prioritás”.
Ha a Dnyeszter Menti Köztársaság (amit Dnyeszteren Túli Területként vagy Transznisztriaként is szokás emlegetni) csatlakozna Oroszországhoz, az egy orosz exklávét jelentene Ukrajna nyugati határán. A Dnyeszter Menti Köztársaságban élők korábban azt állították, hogy ukrán területről lőtték őket, és a robbanások megrongálták a rádióadóikat. A Dnyeszter Menti Köztársaságról bővebben itt írtunk.
(Guardian)