Elutasította a hágai Nemzetközi Bíróság Mianmar kifogásait, tehát folytatódik a muszlim rohingya kisebbséggel szemben elkövetett bűnöket feltárni hivatott tárgyalás. Az ügy várhatóan még évekig tart majd.
A kerestet Gambia nyújtotta be Hágában a buddhista többségű Mianmar állam ellen, amiért 2016-17-ben az ország fegyveres erői és civil csoportok sok ezer (egyes források szerint több mint 25 000) rohingya nemzetiségű, muszlim kisebbségit öltek meg és további tízezreket bántalmaztak, kínoztak, megerőszakoltak, százezereket elüldöztek lakóhelyükről. A mianmari kormányzatot népirtással vádolják. Mianmar természetesen tagadjha a vádakat, és a muszlimokat vádolja szeparatizmussal és terrorizmussal.
2017 óta körülbelül másfél millió rohingya menekült el Mianmarból, a legtöbben Bnagladeshbe. Hatszázezer muszlim még mindig Mianmar nyugati határvidékén él. (DW)