Orbán tavaly ősszel: Megegyeztünk az oroszokkal a gázról tizenöt évre, alacsonyabb áron, mint az előző szerződés volt

POLITIKA
  • Orbán Viktor tavaly ősz óta nagyon sokat beszélt az energiaárakról a közrádiós interjúiban.
  • Ezekből az derült ki, hogy Nyugat-Európa bajban van, de mi megvédjük magunkat a brüsszeli bolondériáktól.
  • Azt ígérte, hogy potyoghatnak bármilyen gyerekek az égből, a rezsicsökkentés marad, mert hosszútávú megállapodást kötöttünk az oroszokkal.
  • Csak az édesanyák iránti tiszteletből nem mondta ki, hogy mit gondol arról, hogy kevesebb energiát kellene fogyasztani.

„Én nagy tisztelettel arra kérem a magyarokat, illetve a családokat, hogy aki átlag felett fogyaszt, lássa be, hogy most kénytelenek vagyunk az átlag fölötti fogyasztására kivetni a valódi árat; ha ezt nem így tennénk, akkor egyébként a teljes rezsicsökkentési politikát meg kellene szüntetni”

mondta még múlt pénteken a Kossuth Rádióban Orbán Viktor.

Akik úgy élik az életüket, hogy történhet bármi, azért mégiscsak arra hagyatkoznak, amit a miniszterelnök a közrádióban kinyilatkoztat, azok meghökkenhettek ezen a fordulaton. (Számukra rossz hír, hogy most pénteken elmaradt az Orbán-interjú, a miniszterelnök már tegnap elutazott Erdélybe, ahol focimeccsen járt.)

Az elmúlt bő fél évben Orbán nagyon sokat beszélt az energiaárakról a rádióban, leginkább arról, hogy bár Nyugat-Európa energiaválságtól szenved, ő meg fogja védeni ettől és ennek következményeitől a magyarokat. Hogy ez nem lesz egyszerű, arról is sok szót ejtett, arról viszont a múlt hétig egy szót sem, hogy rezsinövelés lesz Magyarországon is.

Elmúlt 102 év

Orbán nyilatkozatainak visszatérő eleme, hogy a trianoni békeszerződésben elvették Magyarországtól az energia- és nyersanyagforrásait. Egy példa, de sok hasonló akad:

„Itt az I. világháború után elvették tőlünk azokat a lehetőségeket, területeket és erőforrásokat, ahol egyébként ásványi kincsek, tengerpart, épületfa, tehát egyáltalán olyan erőforrások voltak találhatók, amelyeket úgy hívnak, hogy természeti adottság. A mostani Magyarország is fantasztikus, mezőgazdaságra kiválóan alkalmas, vizeink is vannak, de azok az energiaforrások és nyersanyagforrások, amelyek számos országnak rendelkezésére állnak, mert ők például nem vesztették el, vagy mindig is volt nekik, az nekünk nincs.” (2021. szeptember 17.)

Elmúlt 8 év

Orbán tavaly szeptembertől kezdett beszélni arról, hogy Nyugat-Európában baj van az energiaellátással, de ez annyira távol van tőlünk, mint a Gyurcsány-Bajnai kormány. Hosszabb idézet jön, de legyünk túl ezen is egyszer, hogy a baloldal a választási ígéreteit megszegve hogyan emelte a gáz és az áram árát:

„A tározók Nyugat-Európában nincsenek föltöltve, a gáz ára az egekben van, és óriási pénzügyi tehernövekedés történt Nyugat-Európában a családok költségvetésében. Ilyenkor jó egy kicsit megállni és visszagondolni arra, hogy mi is közöttük voltunk.

Tehát 2002 és 2010 között én mindig ezért ostoroztam a Gyurcsány–Bajnai-kormányt, többszörösére emelték a gáznak is meg az áramnak is az árát. Az áramét körülbelül kétszeresére, a gázét meg körülbelül háromszorosára úgy, hogy a 2002-es választási kampányban, amikor én mondtam, hogy ez fog történni, akkor Lendvai Ildikó a saját szájával azt mondta, hogy lassan mondja, hogy mindenki, még én is értsem, nem lesz gázáremelés, aztán háromszorosára emelték, az áramot meg kétszeresre.

Tehát Magyarországnak van egy rossz története. Itt az embereket átverték ebben az ügyben, és a baloldali kormányok azt csinálták, hogy a nagy multinacionális cégek profitját növelték, meg az emberek terhét is növelték. A nagy nemzetközi cégek jól jártak, a családok meg rosszul jártak. 2010-ben ezzel is szakítani kellett.

Hatalmas csata volt, nem tudom, a hallgatók emlékeznek-e még erre, nemzetközi cégekkel kellett vívni egy csatát meg Brüsszellel, hiszen mi azt mondtuk, hogy akkor a rezsiárakat most befagyasztjuk, rögzítjük, ezért a piaci mozgások nem fogják érinteni a rezsi árát. Van egy ár, ezzel mindenki hosszú távon számolhat. Így jutottunk el oda, hogy ma Magyarországon a háztartások számára a gáz a legolcsóbb Európában, és az áram a második legolcsóbb. És azt is tessék figyelembe venni, hogy ezt úgy éri el Magyarország, hogy nekünk nincs saját energiaforrásunk. Tehát könnyű úgy olcsó árat csinálni, bár ez se nagyon sikerül Nyugaton, hogy jön ki a földből a gáz meg az olaj, vagy vízi erőműveket lehet működtetni. Magyarországnak erre nincsenek lehetőségei.

Tehát mi vesszük az energiát, a gázt is, és utána továbbadjuk az embereknek. És úgy, hogy a piaci áron kell vennünk, és piaci ár alatt tudjuk továbbadni az embereknek, ehhez kell némi közgazdasági tudás.”

Orbán nem győzte hangsúlyozni, hogy míg Nyugat-Európában baj van, addig itthon erről szó sem lehet:

„Tehát ez a múlt. A jelen pedig az, hogy nincs elég gáz Európában. Ennek számos oka van, de akárhogy is, egy következménnyel: mindenhol agyonnyomja a családok költségvetését a megnövekedett energiaár. Olyan áremelések vannak Nyugat-Európában, amit mi el sem tudunk képzelni, mert mi elszoktunk attól, hogy Lendvai Ildikó fölemelje az ígérete ellenére a gázárakat, de Nyugaton ez történik, úgyhogy örüljünk annak, hogy ebből ki tudtunk maradni.

Nagy nyomás van persze rajtunk, hogy mi is alkalmazkodjunk a mindig változó árakhoz, de nekünk van egy jó tapasztalatunk, egy jó gyakorlatunk, ehhez fogunk ragaszkodni.”

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

A székely szurkolók kórusban köszönték Orbánnak a stadiont

A Sepsiszentgyörgy arénája a magyar kormány támogatásával épült, a miniszterelnök kiment a meccsükre csütörtökön.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Ha ezt a kvótát is olyan könnyen magyarázhatnák, mint a migránsosat, akkor már szén-dioxid népszavazásra készülne az ország

A bitcoin is nagyot ment 2020-ban, de az amerikai befektetési alapok rákaptak egy másik, látszólag állandóan dráguló virtuális termékre: az európai szén-dioxid-kvótákra, azaz az EUA-ra is. A kvóták ára politikai döntések nyomán egyre magasabb. A magyar és a lengyel kormány igyekezne fékezni a folyamatot.

Magyari Péter
gazdaság

Varga Mihály sem tartja hosszú távon fenntarthatónak az árstopokat

A pénzügyminiszter szerint ezek csak arra jók, hogy a gazdaság alkalmazkodni tudjon a válsághoz, ami még a mostaninál is sokkal rosszabb lehet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kevés orosz gáz jön Európába, óriási az áremelkedés

Január óta 250, a múlt héten 30 százalékkal ment fel a földgáz ára. A fő oka az, hogy a Gazprom sokkal kevesebbet szállít, mint szokott, és októbertől még kevesebbet ígér. Feltehetően az Északi Áramlat 2 engedélyeit akarják kizsarolni.

Magyari Péter
gazdaság

Most látszik igazán, hogy mekkorát hazudott Putyin a gáz áráról

Február 1-jén azt mondta az orosz elnök a magyar kormányfő moszkvai látogatásakor, hogy ötödáron adja a gázt. Orbán azt hirdette a találkozó után, hogy „ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés!” Ha ezek az állítások igazak lennének, most nem kellene emelni a rezsit.

Magyari Péter
gazdaság

Az orosz kormány megvizsgálja, adjon-e több földgázt Magyarországnak

Szijjártó háborúnak nevezte a háborút, és békekötésre szólított az orosz külügyminiszter oldalán. Lavrov szerint folytatódhat a két ország együttműködése, Pakson is.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A kormány beárazta, hogy januártól még drágább lehet a gáz

További tartalékok megvásárlásáról született kormányhatározat, a tervezett maximális költségek alapján drágulásra számítanak.

Magyari Péter
gazdaság