„Zárójelet nyitok, hogy az európai értékekről is ejthessek egy szót. Itt van például az Európai Unió bizottságának legújabb javaslata, ami azt mondja, hogy mindenkinek csökkentenie kell kötelezően 15 százalékkal a gázfogyasztását. Nem látom, hogy hogy kényszerítik ki, bár erre van német know-how – régebbről, úgy értem. És ráadásul, hogyha ez se vezetne eredményre, és valakinek nincs elég gáza, akkor elveszik azoktól, akiknek van. Tehát az Európai Bizottság nem azt csinálja, hogy fölszólítják a németeket, hogy ne kapcsolja le az utolsó két-három, még működő atomerőművét, mert az olcsó energiát termel, hanem hagyja, hogy azt lezárják, és ha elfogy az energia, akkor majd tőlünk, akiknek van, mert betároltuk, fogják elvenni valamilyen módszerrel a gázt. Ezt magyarul einstandnak nevezik, ahogy a Pál utcai fiúkból ezt megtanultuk. Erre készülhetünk.”
Szó szerint így fogalmazott Orbán Viktor a tusványosi beszédében.
Ezt a német Bild úgy értékelte, hogy Orbán „undorító holokauszt-viccet” sütött el a náci Németországról, ahol több ezer zsidót küldtek halálba a gázkamrákban, de a momentumos Cseh Katalin is úgy véli, „igen, ez egy vicc a gázról és a náci Németországról”.
A Telex megkérdezte Orbán sajtófőnökét, hogy pontosan mire gondolt a kormányfő, amire Havasi Bertalan röviden annyit válaszolt: „A miniszterelnök az einstandra gondolt – ld. A Pál utcai fiúk.”
A lap emlékeztet, hogy a II. világháborúban a Szovjetunió lerohanásakor a németek egyik fő célja az einstand volt, azaz a bakui olajmezők megszerzése, csakhogy Orbán a német „know-how-t” még a gázfogyasztás kötelező csökkentésével együtt említi, és ha ez nem vezet eredményre, akkor jöhet az einstand. De a gázkamrára való utalás sem állná meg a helyét, mert ott nem földgázt használtak, és a holokausztnak nem volt célja a gázfogyasztás csökkentése – írja a lap.
Orbán fajelméleti fejtegetései egyébként nagy hullámokat vetettek, Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott lemondott, mondván, ez egy tiszta náci beszéd volt.