Egy merényletért elítélt kémet követelnek az oroszok két amerikai szabadon bocsátásáért cserébe

külföld

Telefonon egyeztetett pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel Antony Blinken, az amerikai diplomácia vezetője a fogolycseréről, amit az Egyesült Államok kezdeményezett. Az USA két, oroszországban fogva tartott állampolgára, a 2018-ban kémkedésért 16 év börtönre ítélt Paul Whelanért, illetve az idén februárban Moszkvában a bőröndjében talált hasisolaj miatt drogcsempészettel megvádolt WNBA-sztár, Brittney Griner szabadon bocsátásáért cserébe az USA-ban húsz év börtönre ítélt orosz fegyvercsempészt, Viktor Butot ajánlotta fel.

Brittne Grinert vezetik a bírósági tárgyalására 2022. július 1-én. A kétszeres olimpiai bajnok kosárlabdázót február óta tartják őrizetben drogcsempészés vádjával.
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV/AFP

Oroszország már jó ideje próbálja elérni Viktor But szabadon bocsátását, amit az amerikai kormány korábban azzal utasított vissza, hogy szemben Whelannal, akit koncepciós perben ítéltek el, Butot tisztességes eljárásban találták bűnösnek. Whelan esetéről korábban már bővebben is írtam, a rendelkezésre álló információk alapján valóban nem úgy tűnik, hogy a férfi kém lett volna. Azok, akiket az oroszok vádjai szerint beszervezni próbált, mind azt mondták, hogy csak egy fura figura volt, aki általában érdeklődött Oroszország iránt, semmilyen érzékeny információt sem próbált megszerezni.

Vele szemben But a maga idejében a világ leghírhedtebb fegyvercsempésze volt, aki hatalmas mennyiségben adott el fegyvereket Afrikában, Ázsiában és a Közel-Keleten. Butot 2008-ban, Thaiföldön fogták el az amerikai kábítószerügynökség, a DEA rajtaütésében. Oroszország azóta próbálja kijárni, hogy az USA adja át nekik a fegyverkereskedőt. Hogy miért? William J. Burns, a CIA igazgatója szerint "ez jó kérdés, mert Viktor But egy görény".

Paul Whelan ítélethirdetésekor egy A4-es papírra írt mondatokkal tiltakozott a szerinte koncepciós ítélet ellen. A volt tengerészgyalogost kémkedés miatt 16 év börtönre ítélték Moszkvában.
Fotó: KIRILL KUDRYAVTSEV/AFP

"Egészen nyilvánvaló, hogy [But] szorosan kötődik az orosz kormányzati körökhöz" - nyilatkozta a Washington Postnak Lee Wolensky, aki Bill Clinton kormányában a Nemzetbiztonsági Tanácsban szolgált. Gyanítható, hogy But kizárólag a KGB-utód FSZB vagy a katonai hírszerzés, a GRU tudtával és engedélyével tevékenykedett, a titkosszolgálatok műveleteit támogatva. Egyes jelentések szerint szoros szálak fűzik az erőszakszervezetekből kikerült orosz vezetői kör, a szilovikok legerősebbikéhez, a Putyin közeli szövetségesének számító Igor Szecsinhez, aki jelenleg az orosz energetikai ipart felügyeli.

Vagyis amerikai részről már az is jelentős engedmény, hogy egyáltalán But szabadon engedését felajánlották. Oroszország azonban a CNN értesülései szerint még rá is licitált erre. A hírtelevízió értesülései szerint nem hivatalos csatornákon az FSZB jelezte, hogy But mellett még Vagyim Kraszikov szabadon engedését is kérik.

Kraszikovnál már fel se merül, hogy miért. A férfi, akit tavaly decemberben ítéltek el Németországban egy Berlinben élő csecsen harcos, Zelimhan "Tornike" Hangosvili 2019-es meggyilkolása miatt, konkrétan az FSZB ezredese, az orosz titkosszolgálat ügynöke.

Kraszikov esete azonban még Buténál is bonyolultabb. Egyrészt az oroszok nem hivatalos csatornákon kommunikálták kérésüket, ezért az USA egyelőre nem is tekinti azt hivatalosnak. Másrészt Kraszikov nem amerikai fogságban van. Mémetországban ítélték el a német ügyészség vádjai alapján, vagyis átadása se lehetséges a németek beleegyezése nélkül. A CNN német kormányzati forrásból származó értesülései szerint ennek ellenére az amerikai kormány már csendben érdeklődött, hogy Németország hajlandó volna-e átadni Kraszikovot. Egy amerikai kormánytisztviselő csak "állapotfelmérésként" jellemezte az amerikai érdeklődést a hírtelevíziónak. Egy másik német kormánytisztviselő is ezt erősítette meg, szerinte magas szinten nem folytak egyeztetések a kérdésben, és Kraszikov átadása komolyan nem is merült fel.

Mindazonáltal a CNN szerint a Kraszikovra vonatkozó FSZB-s ajánlat jelzi, hogy Oroszország legalább fontolgatja az amerikaiak csereajánlatát. Még ha Adrienne Watson, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szerint "jogtalanul őrizetben tartani két amerikait egy harmadik országban elítélt orosz merénylő szabadon bocsátása érdekében nem komolyan vehető ellenajánlat, hanem alantas próbálkozás. John Kirby, a Tanács kommunikációs igazgatója is úgy véli, hogy ezzel csak azt próbálják elkerülni, hogy választ adjanak az amerikaiak "komoly ajánlatára".

"Lényegében nem akarják érdemben megfontolni az ajánlatunkat, amit adtunk. Nem azt mondom, hogy [az egyeztetések] elakadtak, mert mi nagyon is szeretnénk, ha Brittney és Paul hazatérhetnének családjukhoz, ahova valók" - mondta Kirby.

Kapcsolódó cikkek

Drogváddal vették őrizetbe minden idők egyik legjobb amerikai női kosárlabdázóját Moszkvában

Brittney Griner letartóztatása önmagában is hír lenne, de épp az évtizedes mélyponton lévő amerikai-orosz viszony idején történt. Washingtonban már vannak, akik attól félnek, hogy Moszkva túszként akarja felhasználni a világhírű sportolót.

Horváth Bence
külföld

„Rettegek, hogy örökre itt tartanak” - kétségbeesett levélben fordult Joe Bidenhez az Oroszországban fogva tartott WNBA-sztár

Brittney Grinert februárban vették őrizetbe hasisolaj birtoklása miatt Moszkvában, múlt héten állt először bíróság elé.

Rényi Pál Dániel
külföld

Biden kormánya elítélt orosz fegyverkereskedőt ajánl két, Oroszországban fogva tartott amerikaiért cserébe

Paul Whelant kamuszagú kémvádakkal ítélték 16 év börtönre, Brittney Griner hasisolajjal bukott le. A csereként felajánlott Viktor But az egyik legnagyobb orosz fegyverdíler volt.

Tárkányi Flóra
külföld

Ha Paul Whelan kém, annak nagyon fura volna

A Moszkvában 16 évre ítélt volt tengerészgyalogos rendre bemutatta szüleinek fiatal orosz barátait, akiktől jellemzően csak turistalátványosságok iránt érdeklődött. Annak, aki lebuktatta, viszont érdekében állhatott egy ilyen skalpot szerezni.

Király András
külföld

Életfogytiglanra ítélték az FSZB tisztjét, aki agyonlőtt egy csecsen menedékkérőt Berlinben

Vagyim Kraszikov bicikliről lőtt hangtompítós Glockkal, majd egy bokorban átöltözött, és e-rollerrel próbált meg elmenekülni.

Herczeg Márk
bűnügy

Putyin felújította a szovjet korszak rettenetes gyakorlatát: a külföldön végrehajtott politikai gyilkosságokat

Sorban rejtélyes gyilkosságok áldozatai lesznek a Kreml külföldre menekült ellenségei. Moszkva tagadja érintettségét, de a világ egyre kevésbé hisz neki.

444.hu
külföld