Srí Lankán üzemanyag-, élelmiszer- és gyógyszerhiány van. Emellett hónapok óta brutális az infláció és mindennaposak a tüntetések: az utcára vonulók tehetetlen dühükben az elnök és a miniszterelnök házát is megrohamozták. Az új miniszterelnök huszadikai hatalomra jutása - és a hatóságok erőszakos fellépése - óta egyre kevesebb a tüntetés.
Vagyis válság van, hetven éve a legdurvább.
Arról, hogy Srí Lanka miért nem egyedi eset, hanem inkább a világgazdaságot érintő három válságból - azaz a klímaválságból, az orosz-ukrán háborúból és a koronavírus miatti lezárásokból - következő tendencia, miszerint a fejlődő országok a fejlett országok közös segítsége nélkül könnyen államcsőd közelébe kerülhetnek, már írtunk korábban.
Most nézzük meg mi az, ami a globális körülményeken kívül Srí Lankát válságba döntötte:
Elsőnek nem ártott volna egy kis demokrácia, mivel eddig Srí Lanka politikai élete inkább hasonlított családregényre, mint független intézmények demokratikus együttműködésére,
ebből pedig az következik, hogy a meghozott törvények, döntések mögött inkább politikai motiváció rejlett, mint bármi más:
egy autoriter államban nincs senki, aki érdemben kritizálhatná az indokolatlan - kínai kölcsönből is pénzelt - beruházásokat, a szakértelem teljes hiányát tükröző átalakításokat a mezőgazdaságban,
és végül, de nem utolsósorban az elhibázott fiskális és monetáris politikát.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Remélik, hogy az IMF tud majd segíteni.
A hetekig tartó áramkimaradások, valamint az élelmiszer-, üzemanyag- és gyógyszerhiány súlyos helyzetbe hozta az országot.
Átmenetileg a parlament elnöke tölti be az miniszterelnöki tisztséget.
A csütörtökön beiktatott új elnök kemény fellépést ígért a tüntetőkkel szemben.
50 éves csúcson a világ legszegényebb országainak eladósodottsága, és sok tényező miatt hirtelen még borúsabbak lettek a kilátások. Közös, globális megoldás kéne az adósságrendezéshez, de ez nem lesz könnyű feladat.
Srí Lankán és Peruban is az emelkedő árak miatt törtek ki heves tüntetések, és bőven lehet további esetekre számítani. Az infláció eleve mindenhol felfelé futott, az oroszok által indított háború pedig világszerte sok országban rontott tovább a helyzeten.
A közgazdászok attól tartanak, hogy Srí Lanka lehet az első a sok közül, az IMF Egyiptommal, Tunéziával és Pakisztánnal tárgyal.
Bizonyítékot találtak arra, hogy a merényleteknek külföldi szálaik is vannak.
Az elnök tavasszal azért tiltotta ezt meg, mert meg szerette volna teremteni a világ első teljesen biotermelésben működő mezőgazdaságát a szigetországban.