„Arról szól ez a javaslat, hogy az állam magán kezdi a spórolást abban az időszakban, amikor nemzetközi nagy gazdasági válság idején ilyenfajta példamutatásra van szükség” - kezdte a Parlamentben Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter annak az előterjesztésnek az indoklását, amely egyebek között 15 százalékkal csökkentette a miniszterek fizetését. Történt mindez 2009. május 4-én.
A miniszteri fizetések 15 százalékos csökkentése a Bajnai-kormány egyik első intézkedése volt a válság idején. A Fidesz nem támogatta, mert kevésnek tartotta. Vissza akarták állítani ugyanis a kormánytagok fizetését a 7 évvel korábbi, 2002-es szintre. Ez 50 százalékos csökkentést jelentett volna.
Bajnai Gordon ekkor jelképes, 1 forintos összegért vállalta a kormányfői munkát. A fizetését visszautalta az államkincstárnak.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A miniszter azt mondta, valójában mindenkinek a bérét előbb rendezték, csak utána került sorra a kormányfő.
A magyar kormánynak nem voltak ilyen aggodalmai, Orbán és miniszterei is kaptak béremelést a nyáron.
A miniszterelnök fizetését majdnem másfélszeresére emelnék.
33 százalékos béremelés. Tartani kell a tempót az inflációval!