Elfogták a kínai óvodai késelés elkövetőjét

külföld

A rendőrség szerdán őrizetbe vette a közép-kínai Anfu város óvodájában elkövetett, három halottal járó késeléses támadás gyanúsítottját. A tájékoztatás szerint a 47 éves férfit mintegy 12 órával a bűncselekmény után találták meg.

A támadás áldozatairól a rendőrség továbbra sem közölt információt, a Global Times című angol nyelvű kínai lap azonban úgy tudja, hogy a halottak között legalább egy gyerek is van. Az AFP hírügynökség szerint hárman vesztették életüket, hatan pedig megsebesültek.

Kínában az utóbbi években több, halálos kimenetelű támadást követtek el iskolákban, mire válaszul az intézményekben szigorítottak a biztonsági rendszabályokon. Az ázsiai országban tilos magánszemélynek fegyvert tartaniuk, így a támadások nagy részét késsel, illetve házilag gyártott robbanószerkezetekkel követik el.

Az utóbbi tíz évben körülbelül 100 gyerek és felnőtt vesztette életét ilyen támadásokban, az elkövetők többnyire egyedül cselekedtek, motivációjukat pedig a hatóságok sok esetben nem tudták kideríteni. (MTI)

A címlapkép csak illusztráció.

Kapcsolódó cikkek