Időközi választásokat tartanak Ásotthalmon, elvileg ebből az apropóból kérdezte a Telex csütörtök délután Toroczkai Lászlót, a Mi Hazánk elnökét, a település polgármesterét. Toroczkai végül mindenről beszélt, ami eszébe jutott, Ásotthalomról épp egyáltalán nem.
A pártelnök azt nyilatkozta, hogy szerinte a tusnádfürdői fajelmélkedés simán elment volna a Magyar Szigeten tíz évvel ezelőtt - azokban az években, amikor még tényleg ezrek jártak a radikális összejövetelre, és mertek keményeket is mondani.
Toroczkai tartalmilag rendben találta a szöveget, de szerinte Orbán nem igazán hitt abban, amit mond, és csak az volt a célja, hogy elterelje a figyelmet a gazdasági problémákról, illetve a közelgő megszorításokról, és politikai számításból fogalmazott élesen.
„Orbán olyan kifejezéseket használt a beszédben, amik 100 éve még bevettek voltak – hiszen Ady Endre is írt fajokról –, ma azonban már nem azok” - mondta a pártelnök, nem folytatva a sort, hogy később Európában kik és milyen céllal használták még a kifejezést.
Toroczkai szerint „rasszok között mindig is volt bizonyos mértékű keveredés a történelemben, a baj csak akkor jelentkezik, ha ez tömeges, tervszerű és politikai akarat van mögötte”.
Visszatérve a megszorításokra, a 2006-os tüntetések egyik központi alakja - aki láthatóan hajlik együttműködésre a kormánnyal - azt is elmondta, hogy ezúttal nem szeretné, ha erőszakos eseményekre kerülne sor a budapesti utcákon: „Nem szeretném ha magyar rendőrt vernének.”
Kritizálta is azért a hatalmat: azt mondta például, hogy szeretnék megadóztatni a kaszinókat és növelni a politikától függő milliárdos oligarchák közterheit.
Érezhetően megnőtt Toroczkai önbizalma azóta, hogy pártja bejutott a parlamentbe, sőt, a Medián felmérése ezt követően már őket hozta ki a legnépszerűbb ellenzéki formációnak: „Nem akarok már ezekkel a törpepártokkal foglalkozni, mint az LMP meg a Jobbik. Nincs jövőjük.” (Telex)
Addig nincs baja Toroczkaiékkal, amíg nem szaladnak Gyurcsány Ferenc hóna alá.
A szavazókorú népességben a radikálisok 8 százalékon állnak, 1 százalékkal előzve a DK-t és 2-vel a Momentumot.
Tabudöntögető beszédet mondott Tusványoson a miniszterelnök. Azt reméli, hogy az őt követő generáció már nem állampolgársági, hanem etnikai alapon választja szét az embereket.