„Egyszerre vagyok mélységesen csalódott és rendkívül dühös most. Maximálisan igazat adok az UEFA-nak, nem is vitatom a döntés jogosságát" – mondta Kubatov Gábor, az FTC elnöke.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken pénzbüntetéssel, valamint szektorbezárással sújtotta a Ferencváros labdarúgócsapatát a Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-selejtező alatt történt szurkolói rendbontások miatt.
„Több mint tíz éve, amióta elnöknek választottak, küzdünk a kirekesztés minden formája ellen a Fradiban. Folyamatosan kampányolunk, nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is harcolunk" – nyilatkozta az Origo.hu portálnak Kubatov.
Az UEFA indoklása szerint a magyar bajnoknak összesen 79 ezer eurót (mintegy 31,1 millió forint) kell befizetnie, ebből 15 ezret rasszista megnyilvánulások, 50 ezret pirotechnikai eszközök használata, különböző tárgyak pályára dobása, anyagi károkozás, valamint provokatív hangnemű rigmusok miatt. A nyilvános közlekedőfolyosók lezárása 14 ezer euróba került.
A Ferencvárosnak a büntetés részeként a következő hazai nemzetközi mérkőzésére le kell zárnia egy legalább ezer fő befogadására alkalmas szektorát a B tribünön, ott pedig egy rasszizmus ellen felszólító molinót kell elhelyeznie.
„Hiányzik majd a lelátóról mások miatt ezer ember, aki buzdítaná a csapatot, ezt is nagyon sajnálom. Ha szektort kell bezárnunk, mert kirekesztő rigmusokat hallani a lelátón, akkor így fogunk tenni. Azt hittem, már a legvérmesebb szurkolóink is megtanulták, hogyan kell viselkedniük egy Fradi-meccsen, de még mindig vannak, akik megfeledkeznek arról, hogy mi a Fradiban egyek vagyunk. Szégyellhetik magukat, akik kirekesztő rigmusokat kiabáltak" – mondta Kubatov. (MTI)