Miniszteri biztossá avatták Böröcz Lászlót

karrier

A választások óta nyugtalanítóan nyitott kérdés maradt, hogy a parlamentből kikerülve vajon mi lesz a Fidelitas egykori legendás elnökével, akinek a lakásprivatizációs törvényjavaslatát még a Fideszben is marhaságnak tartottak. Ugyanis nem nagyon lehetett róla hallani, mióta április 3-án kikapott a Belvárosban Csárdi Antaltól.

De péntek este az ejtőernyő földet ért: a Hivatalos Értesítőben megjelent miniszteri utasítás szerint Gulyás Gergely Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosává nevezte Böröczöt, akinek egyelőre 2024. július 31-ig tart a megbízatása.

Böröcz László, ötletgazda
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI/MTVA

Ezentúl neki kell figyelemmel kísérnie az állami infrastrukturális beruházásokat és kulturális, turisztikai fejlesztéseket. Ő látja el a beruházásoknál felmerülő kommunikációs feladatokat, valamint kapcsolatot tart a világörökségi területen működő és tevékenykedő civil szervezetekkel.

Eddigi életműve alapján a fejlesztések kommunikációja nagyjából ilyen lendületes lesz:

Forrás

A biztos együttműködik még a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztossal és a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával is. Böröcz biztos tevékenységét a Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely irányítja.

Mindezért Böröcz annyit kereshet, mint egy helyettes államtitkár, ami havi 1,3-1,65 millió forint között mozog. Ez a díjazás nem önálló tevékenységből származó, járulékalapot képező jövedelemnek minősül. Böröcz Lászlót munkája ellátásában kétfős titkárság segíti.

Kapcsolódó cikkek