Miközben Kína folytatja a hadgyakorlatokat Tajvan körül, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebookon nyilvánult meg, hogy elmondhassa, „a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem hiányzik nekünk az, hogy a világ két meghatározó nagyhatalma konfliktusba kerüljön egymással, még ha a konfliktus földrajzilag messze is helyezkedik tőlünk”.
Ezután azzal folytatta, „őszintén reméli”, hogy „a Tajvan körüli helyzet nem fog eszkalálódni, és a világ meghatározó hatalmai minél előbb visszatérnek a kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködéshez”. Hogy aztán azzal zárhassa gondolatait:
„A magyar külpolitika pedig továbbra is következetesen tartja magát az »egy Kína« elv alkalmazásához.” Végül a biztonság kedvéért saját maga alá is kommentelt, hogy egy magyar zászlós emoji kíséretében megjegyezze: „Magyar külpolitika, magyar érdekek mentén!”