Az ukrán hadsereg taktikáját bíráló jelentést adott ki a múlt héten az Amnesty International.
A jelentés elítéli Ukrajnát, amiért városokba telepít katonai egységeket és hadfelszerelést.
Külön is bírálják az ukrán hadsereget, hogy iskolaépületeket használ.
Nemzetközi emberjogi szakértők is bírálják a jelentés miatt az Amnestyt, amely szerintük rosszul értelmezi a jogot.
Iskolákat például csak akkor nem szabad hadi célokra használni, ha amúgy azokban tanítás folyik.
Az pedig irreális elvárás, hogy városokért folytatott háborúban ne legyenek katonák a városokban.
Az AI jelentése miatt az ukrajnai iroda vezetője tiltakozásból már le is mondott, a szervezet főtitkárát még belülről is bírálják.
„Az emberek fel vannak dúlva. A mozgalmon belül sokan csalódottak a jelentés miatt. Szerintük ez nem volt építő jellegű, sem az emberi jogok ukrajnai helyzete, sem a mozgalom szempontjából” – nyilatkozta az Amnesty International egyik vezető munkatársa Ilja Lozovkszkinak, az OCCRP nemzetközi oknyomozócsoport vezető szerkesztőjének az AI nemzetközi központja által a múlt héten kiadott jelentés megjelenése, illetve a jelentés miatti botrány kirobbanása után.
A jelentésben az Amnesty azzal vádolta az ukrán hadsereget, hogy harctéri taktikájuk polgárok életét veszélyezteti. Az Amnesty ezt arra alapozza, hogy
az ukrán hadsereg városokban is állomásoztat hadfelszerelést és katonákat;
a városokból is indít támadásokat;
katonáit gyakran iskolák, kórházak épületében helyezi el;
ezzel célponttá teszi a polgári infrastruktúrát és veszélybe sodorja az ott élőket.
A jelentésben idézik a csak Mikolaként bemutatkozó liszicsanszki lakost, aki egy olyan toronyházban élt a városban, aminek a környékét az orosz erők többször is bombázták: „Nem értem, hogy a hadseregünk miért a városokból lő, és miért nem a mezőkről.”
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!