Alec Baldwin és Olga Kurylenko is szerepel a Chief of station című kémfilmben, aminek forgatását a Deadline információi szerint már idén megkezdik Budapesten.
Baldwin a filmben egy volt CIA-ügynököt alakít, aki megtudja, hogy a felesége nem balesetben halt meg, ezért egy másik ügynök (Kurylenko) segítségével próbál meg utánajárni a helyzetnek.
Ahogy a Deadline is írja, Baldwin azóta is dolgozik, hogy 2021 októberében filmje, a Rust című western forgatásán halálos baleset történt: Baldwin egy kellékfegyverrel agyonlőtte a film operatőrét, a 42 éves Halyna Hutchinst. Baldwin a történtekről később azt mondta, ő „nem húzta meg a ravaszt”, és hogy „valaki éles lőszert tett a fegyverbe”, de tudja, hogy az nem ő volt.
„Nem tudom, mi történt a forgatáson. Nem tudom, hogyan került az a golyó a pisztolyba. Nem tudom. De mindent megteszek azért, hogy eljussunk oda, hogy a lehető legkevesebb esély legyen arra, hogy ilyesmi újra megtörténjen.”
A baleset a Rust című western új-mexikói forgatásán történt, a film rendezője is megsérült.
Azt mondja, nem húzta meg a ravaszt, a fegyver magától sült el a forgatáson, amikor lelőtte Halyna Hutchins operatőrt.