Meghalt Anne Heche színésznő, miután egy héttel ezelőtt autójával nagy sebességgel egy háznak csapódott, és olyan súlyos agysérülést szenvedett, hogy kómába került. Halálának hírét a családja is megerősítette, írja a Guardian.
Pénteken a családja egy közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy az 53 éves Anne nem fog felépülni, és le fogják kapcsolni az őt életben tartó gépekről. A színésznőt azért tartották eddig életben, hogy az orvosok kiderítsék, a szervei közül melyek alkalmasak arra, hogy azokat mások megkapják. Családja szerint Heche döntött úgy korábban, hogy halála esetén ép szerveivel szeretne másokon segíteni.
Heche augusztus 6-án ütközött nagy sebességgel egy háznak Los Angeles Mar Vista negyedében, közel az otthonához. Az ütközéstől autója kigyulladt, a lángok eloltása beszámolók szerint közel egy óráig tartott. A ház lakója sérülések nélkül megúszta a balesetet, a szomszédok a Fox Newsnak azt mondták, amikor kinyitották az autó hátsó ajtaját, Heche azt mondta, hogy nincs jól, de a színésznőt addig nem tudták kiszedni a kocsiból, amíg a tüzet el nem oltották.
Heche az Another World szappanoperában vált ismertté, alakításáért Daytime Emmy-díjat kapott. Ezt követően olyan filmekben játszott, mint a Donnie Brasco, a Hat nap, hét éjszaka vagy az Amikor a farok csóválja.
Az autó kigyulladt, a színésznő súlyosan megégett.
Az amerikai színésznő napokkal ezelőtt csapódott egy háznak autójával. Családja szerint Anne Heche agysérülése miatt kritikus állapotban és kómában van, „várhatóan nem éli túl”.