Meghalt egy texasi férfi nem sokkal azután, hogy elítélték gyerekek szexuális zaklatásáért

bűnügy

„Miközben az ítéletet olvasták, egy üveg vizet kortyolgatott, ami az ügyvédi asztalnál volt” - mondta Jamie Beck, Denton megye helyettes kerületi ügyésze pénteken a CNN-nek.

Beck szerint Edward Leclair ellen ötrendbeli, gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés miatt indult eljárás, ami ugyanahhoz az áldozathoz kapcsolódik. Leclair az ítélethirdetésig óvadék ellenében szabadlábon volt.
„A nyomozónk észrevette, hogy a vizet kortyolgatja” - mondta Beck, hozzátéve, hogy a folyadék zavarosnak tűnt. „Azt mondta a bírósági végrehajtónak, hogy talán még rá akar nézni [Leclairre]. Ezt a bírósági végrehajtó meg is tette. [Leclair] Eszméletlen volt a fogdában" - mondta Beck.
„Röviddel azután, hogy belépett a fogdába, hányni kezdett, és hívták a mentőket” - mondta Leclair védőügyvédje, Mike Howard pénteken a CNN-nek.
Howard elmondta, hogy védence hosszan ivott egy vizes palackból, miközben hallgatta az ítéletet. Ő sem tudta, hogy mi volt az üvegben.
Beck szerint orvosi beavatkozásra került sor a bíróság épületében, mielőtt Leclairt mentővel elvitték volna.
A Tarrant Megyei Orvosszakértői Hivatal előzetes adatai szerint Leclairt csütörtökön 15:21-kor nyilvánították halottnak a Medical City Denton kórházban. Boncolást rendeltek el, a halál okát még nem állapították meg.(via CNN)