Pániktankolásra lehet számítani a hétvégi benzinkút-bezárások előtt

gazdaság

A Független Benzinkutak Szövetsége a hétvégén jelentette be, hogy több benzinkút tiltakozásul üzemszünetet tart augusztus 19-én és 20-án, amiért még mindig nem kapták meg a júliusra járó, literenként húsz forintos állami támogatást, ráadásul augusztustól minden korábbinál kevesebb üzemanyagot szállítanak a nagykereskedők, a megrendelt mennyiségnek csak a felét.

A Holtankoljak.hu ügyvezetője az ATV Start című műsorában most azt mondta, hogy miután emiatt a 2000 hazai benzinkútból 5-600 kiesik a hétvégén, a napokban elindulhat egy komolyabb pánikvásárlás.

Bujdos Eszter szerint az emberek sokszor túlvásárolják magukat, de elmondta, hogy senkinek sem javasolja, hogy otthon tárolja az üzemanyagot. Szerinte az ársapka egy nem fenntartható rendszer, ezt az is mutatja, hogy a stratégiai készletek értékesítésében is csak a cégek töredéke vállalta annak értékesítését hatósági áron, hiszen ez a nagy- és kiskereskedőknek is egy komoly veszteséget okoz.

Azt mondta, sokat tudna segíteni az exportált üzemanyag mennyisége a kis benzinkutaknak, ők ugyanis jelenleg az igényeik 50 százalékát kapják meg, ami sok esetben már a hét közepén elfogy. Szerinte a hatósági ár eltörlése azonnal javítana az ellátási helyzeten, de amíg az olaj a jelenlegi szinten van, és a forint is stagnál, addig azonban nem lehet arra számítani, hogy a piaci ár jelentősen csökkenni fog.

Kapcsolódó cikkek