Egy 2019-ben született EU-s irányelv szerint a mostaninál több fizetett szabadnap járna az apáknak a gyerek születése után. Ezt 2022. augusztus 2-ig kellett volna bevezetni, de az nem történt meg.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) augusztus elején közleményt adott ki, amiben azt kérték Dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnapot.
Dr. Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő augusztus 4-én kérdést nyújtott be Palkovics Lászlóhoz: „mikortól vehetik leghamarabb igénybe a magyar édesapák az irányelvben megfogalmazott tíznapos pótszabadságot?”
Palkovics két héttel a határidő lejárta után ezt válaszolta: „Tájékoztatom, hogy a Kormány minden döntésében a családok érdekeit tartja szem előtt. Kiemelten fontos, hogy intézkedéseivel hozzájáruljon ahhoz, hogy a szülők a lehető legjobb körülmények között nevelhessék fel a gyermekeiket. Tájékoztatom továbbá, hogy a munka és magánélet egyensúlyáról szóló irányelv átültetésével kapcsolatos kodifikációs előkészítő munka folyamatban van."