Tízezer dollárt tűzött ki az FBI az injekciós zsaroló fejére, most kapták el egy budapesti strand előtt, 15 évvel később

bűnügy

Filmbe illő, 15 éve Amerikában történt erőszakos bűncselekmény gyanúsítottját fogták el magyar rendőrök Budapesten, ahogy épp egy strandról jött kifelé.

A most 36 éves, magyar-román kettős állampolgárságú Stefan Alexandru B. 21 éves korában igazi vadóc volt:

két, rég elkapott társával együtt 2007. április 15-én elbújt egy Connecticut állambeli villa egyik szekrényében, hogy onnan este, a személyzet távozása után másszanak ki. A késekkel és pisztolyokkal felfegyverzett bűnözők elkapták és megkötözték a tulajdonosnőt és barátját, majd beinjekciózták őket valamivel, amiről azt állították, hogy halálos vírus, aminek 8,5 millió dolláros váltságdíj fejében fogják csak beadni az ellenszerét.

Miután órákon át próbálkoztak, de a foglyaik nem tudtak pénzt előteremteni, a 3 bűnöző altatót adott be nekik, majd a nő egyik autójával távoztak.

B.-t 2007 óta körözték, 2012 óta nemzetközi szinten, és felkerült az FBI “most wanted” listájára is a legkeresettebb bűnözők közé, 10 ezer dolláros nyomravezetői díjjal. A romániai Iasiban született, magyar vezetéknevet viselő férfiról, akinek magyar barátnője van, az FBI is azt írta, hogy feltűnhet Magyarországon is.

A román-magyar kettős állampolgárságú férfit először miskolci nyomozók szimatolták ki, ők értesítették a fővárosi kollégáikat, akik 16-án elkapták.

Apróság, de a férfit az FBI még román állampolgárként kereste, de elfogásának idején a magyar rendőrség kettős állampolgárként tartotta nyilván.

(via police.hu)