Végső soron miért döntöttek úgy, hogy feladják a magyar piacot, érdeklődtünk a Vodafone brit anyavállalatánál, miután kiderült, hogy a kormányközeli 4iG és az állam megveheti a cég magyar érdekeltségeinek döntő többségét.
„A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban büszke sikertörténetére és innovációira, sokkal erősebb és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az ágazat jövőbeni növekedésében és fejlődésében. Az egyesült vállalat növeli majd a versenyt, és könnyebben tud beruházásokat végrehajtani, így elősegíti Magyarország digitalizációját.
Ugyanakkor vonzó ajánlatot kaptunk a Vodafone Magyarországért, amelyet a Vodafone részvényesei érdekében állt elfogadni” - válaszolta írásban Ben Padovan, a Vodafone Group vállalati kommunikációjáért felelős vezetője.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy ki kezdeményezte az üzletet.
„A Vodafone-hoz érkezett a megkeresés a vásárlók részéről. Egyéb részletet nem hozunk nyilvánosságra a tárgyalásokról” - áll a válaszban.
Így nem kaptunk választ arra, hogy ki volt a tárgyalófél, a 4iG, vagy az állam képviselője, esetleg mindkettő. És az sem derült ki, mikor kezdődtek a tárgyalások és azokon hogyan határozták meg a részvénycsomag árát, amely a szakértő szerint a piaci ár duplája is lehet.
Azt is megkérdeztük, hogy abban a politikai helyzetben, amikor a magyar kormányt számos kritika éri a demokrácia leépülése, a Vlagyimir Putyinhoz kötődő viszonya, vagy épp a Pegazus-botrány miatt Európa-szerte, jó ötlet-e üzletet kötni vele annak a Vodafone-nak, amelynek a vállalati alapelvei nem igazán illeszkednek a magyar kormány által képviselt politikába. Erről ennyit írt a kommunikációs vezető:
„A Vodafone-nak továbbra is lesz szolgáltatási üzletága Magyarországon (a VOIS nevű céget megtartják - A szerk.), és a Vodafone Magyarországgal is folytatódik az üzleti kapcsolat a Vantage Towers nevű infrastruktúra-cégben lévő 82%-os részesedésünkön keresztül.” (Ez utóbbi cég pedig a Vodafone-hoz tartozó adótornyokat üzemelteti).
A kormányközeli 4iG 51 százalékos, a Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerezhet a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.
A 444 podcastjának gyors tüzelésű adásában gazdasági elemző vendégünkkel arról beszélgetünk, hogyan alakítja át a magyar telekommunikációs piacot a Vodafone állami és 4iG-s felvásárlása, honnan lehet erre pénze a cégnek, és mit éreznek majd ebből az ügyfelek.