Több lesz ez, mint állami mobilcég, Orbán saját maga köré építi az új magyar távközlési óriást

POLITIKA
  • Tíz éve tervez állami mobilszolgáltatót építeni a kormány.
  • Orbán Viktor ambíciói ez idő alatt megnőttek: közpénzből finanszírozott magáncégeken keresztül immár a távközlési piac dominálására készül.
  • 715 milliárd forintot fizetne közösen a magyar állam és a 4iG Nyrt. a brit tulajdonban lévő Vodafone Magyarország távközlési konszernért.
  • De a magyar állam 49 százalékkal csak kisebbségi tulajdonos lesz az ország második legnagyobb telekom-cégében. A „nemzeti szolgáltatót” így várhatóan a 4iG-t vezető Jászai Gellért irányítja majd.
  • Válság küszöbén ekkora horderejű üzletet kötni: már-már perverz.
  • A miniszterelnöki logika viszont mást diktál: minél több kritikus infrastruktúra felett gyakorol befolyást, annál biztosabbnak érzi pozícióját a hatalom.

Az állami mobilszolgáltató eredeti terve már a második Orbán-kormány idején megfogant: 2012-ben a Magyar Posta, az MVM és a Magyar Fejlesztési Bank közös tulajdonában álló MPVI Mobil Zrt.-t szemelte ki a feladatra a kormány. Akkor még nem felvásárlásban gondolkodott a politika, közelebbről Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, hanem teljesen új telekommunikációs céget próbáltak felépíteni.

5 MHz-nyi frekvenciához jutott hozzá az MPVI több különböző frekvenciaaukción, ez akkor összesen majdnem akkora rádióspektrumot jelentett volna, mint a három nagy konkurensnél - a Telekomnál, a Vodafone-nál és a Telenornál -, de a megfelelő szakmai know how hiányában a projekt gyorsan összeomlott.

A következő kísérlettel az MVM Net Zrt.-t bízták meg, abban az időben, amikor a Simicska-körök befolyása alatt álló villamosenergia-cég megpróbált betörni az informatika területére. 2015 tavaszán a fejlesztési tárca alá sorolt vállalat 13 milliárd forintért szerződött le az Antenna Hungáriával egy 450 Mhz-es frekvencián működő hálózat kiépítésére.

Ez a kísérlet is hamar kimúlt. 2015 ősze után többször megbírságolták a céget, mert a megvalósítási ütemhez képest folyamatosan késéseket halmozott fel. Menet közben próbálták lecserélni a teszthálózatot működtető adóvevő-egységeket, és a kínai Huaweit bízták volna meg azok pótlásával, de annyira lassan haladt előre a koncepció, hogy a kormány végül kihátrált az ügy mögül.

Négy-öt év alatt a politikai vezetés számára világossá vált, hogy hiába a forrás, nincs megfelelő képzettség és szakmai kapacitás, amely képes lenne versenybe szállni ezen a piacon. Más megoldások után kellett nézni.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Mégis lesz állami mobilszolgáltató

Tizenhárom milliárdból az MVM építi ki a rendszert.

Botos Tamás
gazdaság

Lázár: Ha nyer a Fidesz, újra meg kell próbálkozni azzal, hogy legyen nemzeti tulajdonban lévő mobilszolgáltató

Magyar kézbe magyar mobilt.

Botos Tamás
politika

Eladták a Telenor Magyarországot

Sokan tartottak tőle, hogy a nemzeti nagytőke teszi rá a kezét.

Urfi Péter
gazdaság

Index: Mészáros Lőrincék kapcsolatba léptek a Telenort megvásárló nemzetközi céggel

Most jelentették be, hogy egy cseh milliárdos cége az új tulajdonos, de ez változhat.

Urfi Péter
gazdaság

Az állami tulajdonban lévő Antenna Hungária megvásárolta a Telenor Magyarország 25 százalékát

A cseh Petr Kellner cégcsoportja közös holdingot alapít az állami vállalattal.

Rényi Pál Dániel
üzlet

Helikopterbaleset Alaszkában, meghalt Csehország leggazdagabb embere

Petr Kellner tavaly vásárolt meg egy közép-európai médiacéget.

Szurovecz Illés
külföld

A százmilliárdos bombaüzlet, amit Orbán inkább elvitt Felcsútról

Az informatikai szektorban Orbán új erőközpontot hoz létre, Mészárostól és Tiborcztól függetlenül. Politikai és személyes okok egyaránt sorakoznak Jászai Gellért és az állami megbízásokra kiszemelt 4iG Nyrt. felfuttatása mögött.

Rényi Pál Dániel
gazdaság

Prémium kategóriába került a 4iG a tőzsdén, miután Jászai Gellért megvette Mészáros Lőrinc részvényeit

Tegnap jelentették be, hogy a felcsúti csodamilliárdos kezet rázott az üzletre a jobbkezével.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Egy kiszivárgott levél szerint az átvilágítás után akadt el a T-Systems Magyarország felvásárlása

Kedden jelentették be, hogy elmarad a százmilliárdos üzlet.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

Jászai Gellért 4iG-je 232 milliárdért vette meg a DIGI-t

Alakul az állami távközlési szuperholding.

Mészáros Juli
gazdaság

Az Orbán-kormány nemzetstratégiai érve mindent visz: Antenna Hungária, Bankholding, meddőségi centrumok

Kedve szerint államosíthat vagy éppen privatizálhat az Orbán-kormány, elég ha közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti az éppen aktuális üzletet. Most éppen az Antenna Hungária volt a soros, de a médiában, az egészségügyben és a bankpiacon is bevetette kedvenc eszközét a kormány.

Vég Márton
gazdaság

A GVH nem vizsgálhatja a DIGI felvásárlását

A kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette, hogy Jászai Gellért 4iG-je megszerezhesse a DIGI-t.

Mészáros Juli
gazdaság

Amire ilyenkor is jut idő: Orbán azonnali hatállyal nemzetstratégiainak minősítette a 4iG gigaüzletét

A rendelet hatályba lépését követően azonnal be is jelentették, hogy a gigakonszern bevásárolta magát az Antenna Hungáriába.

Rényi Pál Dániel
üzlet

Az ügyfeleket egy ablaktalan helyiségben fogadták, aminek az álpadlójába volt rejtve a széf

A NAV ugyan adócsalással kapta el a számlagyáros bandát, de az áfa lenyúlása csak a hab volt a tortán. A fő tevékenységükről egy börtönben írt rejtélyes lista árulkodik.

Ács Dániel
bűnügy

Megvásárolta a Telenor montenegrói leányvállalatát a 4iG

Montenegro vezető mobilszolgáltatója száz százalékban Jászai Gellért cégének tulajdona lett.

Csurgó Dénes
gazdaság

Varga Judit kimondta, hogy nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésben

Pedig ugyanaznap Varga Mihály pénzügyminiszter és később Orbán Viktor miniszterelnök is tagadta, hogy lennének megszorítások.

Herczeg Márk
POLITIKA

Pakson és a minisztériumokon is spórol a kormány, de főleg papíron

A Liget projektre is kevesebb pénz jut, ahogy a diákok és nyugdíjasok közlekedési támogatására is. A legtöbb tétel mögött viszont nem biztos, hogy van igazi spórolás

Csurgó Dénes
gazdaság

Ha tényleg így alakítják át a rezsicsökkentést, akkor durván becsapták az állampolgárokat

Az alapján, amit kormány közölt, ez nem egyszerűen csak megszorítás. Hiába kezdene most valaki takarékoskodni, egy olyan időszak fogyasztása alapján jöhetnek a számlák, amikor a kormány még arról biztosított mindenkit: a rezsi, az fix.

plankog
POLITIKA

Zord időkre készül, válságbiztos rendszert épít maga köré Orbán Viktor

A miniszterelnök időben gondoskodott arról, hogy hatalma ne inoghasson meg akkor sem, ha a gazdasági krízis történelmi mélységekbe taszítaná az országot.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Közös céggel készül Mészáros Lőrinc és Szíjj László az állami autópályák átvételére

A valaha volt legnagyobb magyar közbeszerzés győztesei 2023 elejétől láthatnak hozzá a munkához.

Vég Márton
gazdaság

Mészáros Lőrinc megszerezte Magyarország legnagyobb földgázelosztóját

Melyik gázszerelő nem álmodott még arról, hogy egyszer lesz egy 33 ezer kilométeres hálózata?

Czinkóczi Sándor
energia

Az Opusé lett a Titász

Mészáros Lőrinc cége a vételre 50 milliárdos hitelt kapott két, szintén Mészáros érdekeltségébe tartozó banktól.

Herczeg Márk
energia

Bevásárolja magát az állam a Vodafone-ba

A kormányközeli 4iG 51 százalékos, a Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerezhet a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA