Véget sem ért a nyár, de már most apokaliptikus kép rajzolódik ki a fűtési szezonra vonatkozóan. Az első jele az volt a problémának, hogy július végén kiderült: felméri a Belügyminisztérium, át lehet-e állni fatüzelésre az iskolákban. Azóta sorra jönnek a hírek: bezárt a balatonboglári uszoda, egy Somogy megyei szálloda tulajdonosai is úgy döntöttek, nem szállnak harcba a megugrott rezsivel, a plázák számára teljes vakrepülés lesz a téli szezon, a siklósi kórházat az energiaköltségek megugrása miatt átvette az állam, a költségek drasztikus emelkedése a kulturális intézményeket, színházakat is komoly kihívás elé állítja.
Sokáig lehetne sorolni, az egyik utolsó vonatkozó hír, hogy Nagyatádon bezárják a múzeumot és az edzőtermet, emellett részlegesen egy óvodát is a fűtési szezon idejére. Az biztos, hogy minden önkormányzat javában számolgat, illetve 2023-ra éppen most tartanak a földgáz-közbeszerzések.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint lassan visszatérünk a kincskereső kisködmön világába, ahol majd a gyerekeknek kell fát hordaniuk az iskolába.
A sportcsarnok is bezár, de csak a fűtési szezonra.
Hoteleket és vendéglátóhelyeket is bezárnak, mert nem tudják fizetni a gázszámlát.
Küszöbön a stagfláció, amikor minden egyszerre lesz rossz, ráadásul az egyik probléma orvoslása a másik súlyosbításához vezethet.