Néhány héttel azután, hogy egy 34 éves szaúdi nőt twitterezés miatt 34 év börtönre ítéltek, egy szaúd-arábiai bíróság kedden 45 év börtönbüntetésre ítélt egy másik nőt, szintén a közösségi médiában közzétett posztok miatt - közölte a Democracy for the Arab World Now (DAWN) nevű jogvédő szervezet.
Núra bint Szaíd al-Kahtánit a Szaúdi Speciális Büntetőbíróság azzal vádolta, hogy „arra használta az internetet, hogy szétszakítsa a szaúdi társadalom szövetét”, és hogy „a közösségi médiát használva megzavarta a közrendet.” A DAWN közleménye szerint a bírósági dokumentumok alapján nem derül ki sok a nőről, és azt sem lehet tudni, hogy pontosan miről szóltak a most elítélt nő posztjai, ezért most nyomoznak utána. Gyaníthatóan valamiféle kritikát fogalmazott meg a szaúdi vezetéssel szemben. (Reuters)