Újabb részleteket árult el a Központi Nyomozó Főügyészség Agócs János őrizetbe vételéről. Az Országos Roma Önkormányzat elnökét szerdán fogták el, és akkor annyit árultak el, hogy hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak ellene nyomozást.
Csütörtöki közleményükben azt írják, 2022 nyarán Agócs azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forintért átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét. Még a fizetés szabályairól is egyeztetett: 18 millió forint járt volna akkor, amikor lemond, míg a fennmaradó 12 millió forintot 2022 decemberéig kellett volna átadni. Agócs azt is vállalta, hogy közreműködik abban, hogy elnökké válasszák azt, aki fizet neki.
A ORÖ elnöke most a nyomozó ügyészség őrizetében van, a bíróság pénteken dönt majd az előzetes letartóztatásáról. Agócs nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen. Ha beigazolódik, hogy mégis korrupt volt, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés várhat rá.