Mint korábban írtuk, egyre többen kapják meg az első gáz- és villanyszámláikat, amelyekben már az augusztus 1., vagyis a rezsinövelés utáni fogyasztást is fizetni kell. És sokan eléggé elkenődve állapították meg, hogy hiába fogyasztottak viszonylag kevés gázt júliusban és augusztus elején, az augusztusi időszakra bizony már a versenypiaci áron számolta el nekik a gázt az MVM, ezzel megduplázva a gázszámlájukat.
Több olvasónk is írta nekünk, hogy elérték az MVM ügyfélszolgálatát, ahol azt mondták, hogy ez a súlyozási kulcs miatt lehet. Ez tehát egy elég fontos eleme az emberek gázszerződésének, amiről viszont sajnos nem tájékoztatták eddig a fogyasztókat.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?