A Portfolio által megkérdezett elemzők átlagosan 15,7 százalékos áremelkedést várnak augusztusra, vagyis a jegybank által jelzett sáv felső felében alakulhatott az infláció - írta a gazdasági portál. Az augusztusi inflációs adatot csütörtökön közli a KSH. Júliusban 13,7 százalékos lett az infláció (az élelmiszerek ára tavalyhoz viszonyítva 27 százalékkal emelkedett), ami megerősítette azokat a vélekedéseket, melyek szerint öles léptekkel halad a magyar gazdaság a stagfláció irányába.
A megkérdezett szakértők többsége szerint továbbra is az árstopok fenntartásától függ, mikor tetőzik az infláció, de az igazi kérdés már inkább az, mennyivel emelkedik 20 százalék fölé a ráta. Virovácz Péter, az ING szakértője például alappályáján azzal számol a Portfolio cikke szerint, hogy három hónap alatt térhet vissza az üzemanyagár a piaci szinthez, vagyis várhatóan decemberben tetőzik majd az infláció, 22 százalék környékén.
Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter legutóbb sejtelmesen annyit mondott, hogy szerinte az ársapkák betöltötték a szerepüket, előbb-utóbb ki kell őket vezetni. AZ MNB pedig az infláció miatt legutóbb is nagyot emelt az alapkamaton.
Nem jut mindenre, amire korábban jutott, így élelmiszerre sem. Júliusban több pénzt hagytunk a boltokban, mint tavaly karácsonykor, de ez csak azt jelzi, hogy az infláció egyre inkább felpörög.
"Az intézkedés jó volt, amíg átmeneti volt a helyzet, de ha állandóvá válik, akkor nem fenntartható,"
A gyenge forint és a száguldó infláció miatt jöhet az újabb kamatemelés. A lakáshitelesek egyre jobban aggódhatnak.