Egyeztetést kezdett a Fővárosi Önkormányzat a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetével (MKKSZ) arról, hogyan csökkenthetné az önkormányzat az épületek energiafelhasználását.
Először a Főpolgármesteri Hivatalról tárgyaltak, amit télen 22 helyett 20 fokra fognak felfűteni. Ez 10-12 százalékos megtakarítást jelenthet az önkormányzat szerint.
Összesen 20 százalékkal szeretnék csökkenteni az energiafelhasználást az 50 ezer négyzetméteres épületben, ami teljes egészében távfűtéssel működik. Most felmérik, hogyan lehetne átköltöztetésekkel lekapcsolni egyes épületrészeket a fűtésről. Szeptember végére intézkedési tervet készítenek az energiamegtakarításról.
Az állam ennél jelentősebb spórolást írt elő, mindössze 18 fok lesz az államigazgatásban, és minden állami szervnek energiacsökkentési stratégiát kell alkotnia.
A főváros korábban döntött a díszkivilágítás lerövidítéséről, és 1,2 milliárd forintos lakásrezsi-támogatási programot is bejelentettek ami emeli az eddigi segélyek összegét, és bővíti a jogosultak körét. A budapesti költségvetés viszont továbbra is bajban van, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint kérdéses, kibírja-e az évet.
A rendszer október 1-től működik, a támogatást a kerületi önkormányzati irodákban lehet majd igényelni.
Mégis úgy látják, muszáj több támogatást adni lakásrezsire. Rövidítik a díszkivilágítást, de a vízvezetéket nem adják át az államnak.