Két azonos korú beteget szállítottak ugyanazon idősotthonból a kórházba, egyikük demenciás volt, a másikkal azonban lehetett kommunikálni, mondta a szlovén egészségügyi miniszter a kórház vezetésével tartott megbeszélés után. A tévedés akkor derült ki, amikor a felgyógyult beteget visszavitték az idősotthonba.
Hogy a tévedés miatt félrekezelték-e a betegeket, arról a miniszter inkább nem akart találgatni. Vizsgálatot indítottak az ügyben.
A miniszter elfogadta a kórház vezetésének lemondását, és maga is felajánlotta távozását. Robert Golob kormányfő nem fogadta el a lemondást, mivel szerinte a miniszter nagyszerű munkát végez, lemondása akadályozná a tervezett egészségügyi reformok bevezetését.
A család a koronavírus-járvány miatt elrendelt szabályok miatt nem láthatta az elhunytat, akit elhamvasztottak. (via MTI)