Győri bezárási hullámról ír az ugytudjuk.hu.
A portál összegyűjtötte milyen intézmények zártak/zárnak be vagy hamarosan zárni fognak részben vagy egészben, a legtöbb esetben határozatlan időre:
Kivételes helyzetben vannak azok az intézmények is amikben állami pénz is van:
A korábban felsorolt intézmények továbbra is nyitva vannak, hogy meddig, arról biztosat egyelőre nem lehet tudni.
Egyik intézményi közleményben sem hangzott el, hogy az energiaválság miatt zárnak be, ahogy központi, polgármesteri bejelentés sem érkezett egész héten a bezárásokról. Fideszes politikusok és cégvezetők azonban hét eleji bizottsági üléseken több alkalommal is arról beszéltek, hogy a legnagyobb faktor a bezárásokban a rezsiprobléma.
A polgármester, Dézsi Csaba András, aki egyébként igen aktív a Facebookon, egyetlen egyszer sem posztolt a helyzetről. A GyőrPlusz Rádióban tett nyilatkozatában az intézményvezetőkre hárította a bezárások felelősségét és elmondása szerint a hét elején azt közölte velük, hogy a város nem tud nekik pénzt adni, de ha lehet ne menjenek csődbe és közben ne rúgjanak ki senkit.