A brit kormány által üzemeltetett, élőben frissülő sorbanállás-mérő szerint a II. Erzsébet királynőtől búcsút venni igyekvő emberek sora rendkívül hosszúvá nőtt, és a sorbanállóknak legalább 24 órás várakozási időre kell számítaniuk, írja a BBC.
Ezért a rendőrség azt kéri, hogy most senki ne induljon azért útnak, hogy csatlakozzon a sorhoz, hanem inkább figyelje a frissítéseket az oldalon.
A királynő holttestét a Buckingham-palotában ravatalozták fel, és az oda vezető sor mostanra 8 kilométer hosszú lett. Az egészségügyi hatóságok kérik, hogy mindenki vigyen magával elegendő élelmiszert, folyadékot, és figyeljen a megfelelő öltözetre is, mert éjszaka hideg lehet.
A brit rendőrség előrejelzése szerint a hétfői temetés lesz az ország történetének legnagyobb eseménye, már ami a résztvevő rendőrök számát illeti, tízezer rendőr lesz aznap emiatt szolgálatban.